1. fejezet

1.fejezet

- Apa, kelj már fel!- csak ennyit hallottam aztán egy ugrás és sikeresen a hátamon landolt. Sürgősen le kell erről szoktatnom, mert ha megnő, eltöri a derekamat.

-  Csak még öt percet, kölyök,- könyörögtem neki és fejemre egy párnát húztam a védelem érdekében, de nem könyörült rajtam.

-  Ne már! Múltkor is elkéstünk,- toporzékolt továbbra is, és kezeivel nagyokat csapott a hátamra, mintha az valami dob lenne.

Megemeltem a hátamat és a hatás kedvéért felmordultam, mire rögtön felpattant és sikítva kirohant a folyosóra. Sejtettem. Büdös kis sajtkukac. Sóhajtva kimásztam az ágyból, pólót húztam magamra és azt a nyamvadt papucsot pedig a lábamra. Anya szerint jó példát mutatok vele, mert Landon is hordja a mamuszát. Fiamra a konyhában találtam rá, ahogy ült az asztalnál (tényleg ott virított a miniatűr tappancsain a mikulásos förmedvény) és szorgosan ismételgette a spanyol szavakat, annak ellenére, hogy már tegnap is szebben mondta, mint a google fordító. Egy mukkot se tudtam spanyolul, viszont házit kapott, így nem volt más választásom. A kávéfőzőhöz csoszogtam és szinte még csukott szemmel kitapogattam és benyomtam a szokásos gombot. Borzalmas tudok reggel lenni. Ha Landon nem keltene mindig, biztos, hogy elkésnénk.

- Kakaó vagy narancslé?

- Kávé - szólt vidáman és huncutul hátra fordult hozzám, hogy mit szólok a merész válaszára. Sose engedtem még neki, hogy ezt a löttyöt fogyassza, de mindig feszegette a határokat.

- Rendben,- vágtam rá, ő pedig nagy szemeket meresztett, és még a száját is eltátotta. Mindenféle ízesítés nélkül raktam elé az én kávésbögrémet és kíváncsian figyeltem, hogy mit szól hozzá. Csak egy kortyot ivott, de az arcán olyan fintor futott végig, mint múltkor a sörnél.

- Ez valami borzasztó!- kiáltott fel és eltolva maga elől a csaphoz rohant, és kis tenyerébe vizet eresztett, amit utána kiszürcsölt. Nevetve léptem a hűtőhöz, és elővettem a szokásos kakaóját.

***

Már a ház előtt elfogott a szorongás. Baszki Zayn, felnőtt ember vagy és remeg a lábad egy spanyol tanártól. De nem akármilyen spanyol tanár. Niall körülbelül 1 éve költözött a városba, addig a szülővárosában, Mullingar-ban tanított. Landon valósággal rajongott a férfiért... Hogy őszinte legyek, én sem voltam különb.

- Apa, vigyázz! Az utat figyeld, ne álmodozz!- fiam hangja zökkentett ki merengésemből. Megráztam a fejem, hogy az iskoláig kizavarjam a gondolataim közül a szőke férfit. Landon kíváncsian fordult felém, már amennyire a biztonsági öv engedte. - Min gondolkoztál olyan nagyon?

- Nem érdekes - mosolyogtam rá, bár szerintem ez a mosoly inkább egy ideges grimasz volt. - Délután elmehetnénk korizni egyet, mit szólsz?

- Jóóóóóóó! - bólogatott hevesen, én pedig kerestem egy üres parkolót és leállítottam a motort. Miután a vállamra dobtam Landon táskáját, feléje nyújtottam a kezem. Először furcsállta, majd kicsiny kis mancsát az enyémbe fektette s így mentünk át a zebrán. A suli bejáratához érve felnézett rám. - Eddig sosem fogtad meg a kezem. Talán beteg vagy, apa?- Kutya bajom, csak szeretnélek biztonságban tudni - kócoltam össze fekete tincseit, mire dobbantott egyet a lábával. Hiába, apja-fia. Amikor ki akartam nyitni az ajtót, kis híján belebotlottam az imádott tanár úrba. Szőke tincsei ezerfelé meredeztek, arcán pedig meglepett mosoly terült szét. Kis híján felnyüszítettem a szemüvegét látván. Iszonyat dögösen állt rajta. Landon leráncigálva rólam táskáját köszönt vidáman a férfinak. - Jó reggelt, Mr. Horan!

Mr. Horan kék szemei láttán kis híján szívrohamot kaptam, de szerencsére még az utolsó pillanatban meg tudtam kapaszkodni a korlátban, ezzel elkerülve egy kínos szituációt.

*Niall szemszöge*

Mint minden pénteken, most is pontban kettő órakor megjelent az ajtómban a kis Landon és már a küszöbön állva szorgalmasan kereste elő a spanyol füzetét és könyvét. Meg kell zabálni a kissrácot! Egyébként egy zseni a gyerek, nem úgy, mint a bamba apja. Igazán észrevehetné már, hogy egyikünk sem közömbös a másik számára de ő csak nem akar lépi! Úgy tűnik nekem kell a kezembe venni a dolgokat. Ha még nem is a szó szoros értelmében. Egyelőre.

Landon éppen nagyban ismételte hangosan a szavakat, amiket feladtam neki múlthéten, hogy tanulja meg, az én gondolataim pedig egyre csak a fekete hajú apuka felé terelődtek. Vajon ha elhívom egy randevúra akkor hogy fog reagálni? Majd meghalok belé, hogy láthassam végre, ahogy elönti a pír az arcát. Imádnivaló lehet!

- Mr. Horan?! Min gondolkozott el ennyire? – kérdezte a kissrác enyhén jobbra döntve a fejét. A fejem valószínűleg paradicsom piros lehetett, miközben beharaptam az alsó ajkamat és nyeltem egy nagyot.

- Semmi… különösen. Khm. Na hogy állsz a szavakkal? – kérdeztem, belekukkantva a füzetébe.

- Jól! Tudom már mindegyiket! – mondta boldogan és egy nagy mosolyt villantott. Pont olyan elbűvölő volt a mosolya, mint az apjának. Mazochista vagyok.

- Szuper, nagyon ügyes Landon! – mondtam és gyengéden összekócoltam a haját. – És, mondd csak, apukádnak van most valakije? – kérdeztem majd belekortyoltam a fekete teámba.

- Nem, nincs senkije. De miért kérdezi Mr. Horan? Tetszik önnek az apukám? – kérdezte ártatlan hangon. A kérdés hallatán sikeresen félenyeltem és tíz percen keresztül fuldokoltam mire újra magamhoz tértem, de Landon nem zavartatta magát, huncutul mosolygott.

A óra többi része nyugodt hangulatban és fulladás-mentesen zajlott, de nagyon nem tetszett nekem Landon viselkedése. Olyan kis bágyadt volt. Kezdtem aggódni érte. Mikor már álltunk volna fel, hogy kikísérjem az ajtóig, egyszer csak kiesett a padból. Szinte fel sem fogtam, hogy mi történik, de a kisfiú fájdalmas nyögése felébresztett a kábulatból. Oda rohantam hozzá és gyengéden a karjaim közé fogtam apró testét.

- Jézusom Landon! Nem esett bajod?

- Nagyon rosszul érzem magam – mondta halkan. Megfogtam a homlokát. Tűz forró volt. Basszameg!

- Fel tudsz állni? Be kell mennünk a kórházba, mert úgy tűnik, hogy lázas vagy, és ez a szédülés se tetszik nekem – mondtam és óvatosan felemeltem a karomba a csöppséget. A tanszereit bepakoltam a táskájába, majd kulcsra zártam az ajtót, és elindultam a kórház felé.

A régi épület falai között nagy felfordulás fogadott minket. A gyermeket a karjaimba kapva siettem a nővérpult felé. Ahol egy kedves nő fogadott a monitort bújva.

- Jó napot! - köszöntem kissé remegő hangon.

- Jó napot! - mosolyodott el. - Miben segíthetek?

- Nem tudom mi történt egyszerűen összeesett és azt mondja nem érzi jól magát - hadartam egy szuszra. 

- Rendben. Felveszünk téged betegnek kis krapek. - intézte a szavait Landonak és simogatta meg a fejét. - Ön az apuka?

- Nem, a tanára vagyok.

- Tudná értesíteni valamelyik családtagot? - kérdezte és én bólintottam. - Rendben addig mi keresünk egy szobát - vette át a fiút tőlem.

Idegesen vonultam arrébb és ütöttem be a számot a telefonomba. Hosszan kicsengett mire egy álmos férfi hang beleszólt. Nagy levegőt vettem és neki kezdtem a történtek elregélésének.

- Tehát azt mondod Landon összeesett? - vált a hangja aggódóvá.

- Lényegében igen - nevettem fel zavartan és kezdtem el piszkálni a pólóm aljából kiálló cérna darabot.

- Máris ott vagyok. - csapta le a telefont.

Hát ez fantasztikus így tuti nem lesz nála esélyem hisz a fia összesett az órámon. Most mit gondolhat rólam? Talán, hogy egy balfék vagyok akit el kéne tiltani a gyerekektől. A gondolatmenetemből a nővér érintése a vállamon szakított ki. Elmondta, hogy Landon melyik szobába van és én már ott is termettem.

- Apukád azt mondta nem sokára itt lesz.

- Annyira fáj a fejem. - fogta kis kezeivel a fájó területet. - Tetszik adni rá egy puszit?

- Persze - mosolyogtam.

Megfogtam a kis kezét és az ajkaimat a forró homlokhoz érintettem.

Ebben a pillanatban kivágódott a kórterem ajtaja, és Zayn rontott be rajta. Kék kockás pizsamanadrágot és szürke pulóvert viselt, amin a new yorki baseball csapat logója virított. Elég volt az arcára egy pillantást vetnem, azonnal odébb húzódtam, pont még időben, mert rögtön a fia oldalához rontott. Az apa tigris. Szó nélkül bújt a kis testhez, ami most ernyedten feküdt az ágyba.

- Megkeresem az orvost,- szóltam halkan, de nem hittem, hogy bármit is felfogott belőle, annyira Landonra figyelt. Halkan csuktam be az ajtót, aztán a pulthoz siettem, ahol a nő kedvesen tájékoztatott, hogy pár percen belül megvizsgálja az orvos Landont. Addig is nyugodtan keressem meg a kávézót vagy az ajándékboltot.

- Ajándékbolt?- kérdeztem vissza. 

- Igen, a folyosó végén van. Az összes pénz a kórház számlájára megy,- tette hozzá jelzésképpen, de mégis udvariasan. Bólintottam és már szedtem is elő a pénztárcámat, hogy ellenőrizzem mennyi pénz volt nálam. Végül egy nagy plüss állat mellett döntöttem, úgyis hatalmas ágyat kapott, elfognak férni. Két kávét vettem még az automatából, aztán visszamentem a kórterembe, ahol még az orvos vizsgálta Landont. Zayn idegesen ácsorgott kicsit távolabb az ágytól, de pont annyira, hogy ráláthasson a fiára, aki tiszta víz volt, lassan és nehezen vette a levegőt.

- Tessék,- nyújtottam Zayn felé a barna löttyöt. 

- Köszönöm,- ereszt meg egy fáradt mosolyt és szabad kezével megveregeti a vállamat. – Hálás vagyok amiért behoztad!

- Ugyan,- legyintettem. Bár lettek volna ötleteim, hogyan fejezze ki a háláját. Fúj Niall, kórházban vagy.

- Jól van, megmaradsz fiatalember,- szólt végül a doktor úr és kedvesen végig simított a homlokán, aztán gondosan be is takargatta, majd felénk fordult. – Az infúzión keresztül lázcsillapítót adtam neki, a torkára egyelőre még nem kell semmit szednie, de a biztonság kedvéért felírtam egy receptet. Két óra múlva lecsöpög a gyógyszer, utána haza vihetik. – Mind a ketten szorgosan bólogattunk, én pedig próbáltam meg is jegyezni mindent, mert Zayn alig volt magánál. Láttam, hogy a szemeire egyfajta köd borult. Apu arcán láttam utoljára hasonlót, mikor eltörtem a lábamat egy szerencsétlen esésnél.

- Köszönjük,- szóltam Zayn nevébe is, mert mire az orvos mellém lépett, addigra ő már felült a fia mellé és halkan beszélt hozzá, egy pillanatra se engedve el apró kezét. Elmosolyodtam a látványon.

- Mr. Horan,- a nevemre azonnal felkaptam a fejemet és egy széket húztam az ágyhoz.

­      Mizu Landon?

-    - Ugye te is itt maradsz?- ki lett volna képes ellen állni azoknak a barna gombszemeknek? És azok a combok. Ha nem figyeltek volna mind a ketten árgus szemekkel, biztos fejbe vertem volna magamat.

     - Persze. Úgy sincs jobb dolgom,- itt a mellettem ülőre pillantottam, aki semmi jelét nem mutatta annak, hogy érdekelte volna ez a tény. Állj le Niall.

     - Legalább apa se fog unatkozni, ha bealudnék. Szörnyű ez a fejfájás és az izzadás, de ha csinos ápolónők jönnek megfürdetni, szívesen tűröm.