7.fejezet

7. fejezet

"Cause I'm a fool for you and the things you do..."


*Zayn szemszöge*

Öröm volt hallgatni a nyöszörgéseit és érezni a derekamba maró ujjait, mert ezek mind arról tettek tanúbizonyságot, hogy jól csinálom, amit csinálok. Ajkához közeledtem, már csak pár centi választott el, mikor a zsebem őrült rezgésbe kezdett. Niall elszakadt tőlem és óriási szemeket meresztett. Felnevettem és előhalásztam a készüléket és vigyorogva megráztam a levegőben, hogy lássa, mi okozta. A kijelzőn Landon neve virított, mire boldogan lenyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a telefont.
- Szia, pocok! Mi a helyzet? - kérdeztem mosolyogva.
- Hiányzol apa! Miért nem vagy már itthon? - kérdezte szemrehányó hangsúllyal és szinte láttam magam előtt, ahogy durcásan lebiggyeszti az ajkát.
- Tudod, hogy Niall-nél vagyok. Te is hiányzol nekem, de már rég aludnod kéne, hogy holnapra kipihent legyél. Ki fog így segíteni nekem a tájékozódásban?
- Miért vagy még mindig nála? - kíváncsiskodott, és szokás szerint elengedte a füle mellett az alvása vonatkozó mondatomat.
- Akadt egy kis megbeszélnivalónk... Tudod, Kanadával kapcsolatban.
- Mit kell még azon megbeszélni, apa? - értetlenkedett. Itt Niall felnevetett, amit a kis ördög rögtön meghallott.
- Nélkülem játszotok? Kihagytok mindenből! - nyafogott. - Itt hagytál Louis bácsival, akit imádok, de nagyon buta matekból és nem is érti a játékszabályokat.
- Landon! - pirítottam rá azonnal. - Nem mondhatsz olyat Louis-ra, hogy buta! Akit szeretünk, azokat nem sértjük meg! Te is sok mindenhez nem értettél, vagy nem értesz, mégsem mondom rád, hogy buta vagy, hanem elmagyarázom és megtanítalak rá!
A szavaim hallatára Niall szeretetteljesen megsimogatta a derekamat és a bal vállamra hajtotta a fejét. Elmosolyodtam és szabad kezemmel közelebb vontam magamhoz. Gyengéd puszit nyomtam a szőke tincseibe és végigcirógattam a gerince vonalát.
- Haver, rég mondtál ilyen szépet! - szólt a telefonba őrült barátom.
- Jó, oszd be ezt az elkövetkezendő tíz évre! - viccelődtem.
- Add vissza, te análbéta! - kiáltotta Landon hangosan. Niall mellettem megdermedt, Louis-ból pedig kirobbant a nevetés.
- Mit mondtál, kicsim?
- Análbéta. Aki nem tudott számolni. - elemeltem a telefont a számtól és a vörösfejű, pukkadozó fiúhoz fordultam.
- A könyv, amit olvasok... Analfabéta, aki tudott számolni.
- Landon, az helyesen analfabéta.
- Nem, apa, az análbéta! - veszekedett velem, én pedig már komolyan kezdtem aggódni Niallért, mert a szőkeség még mindig nem tudta abbahagyni a nevetést. Ha Landon tudná mit jelent, amit mond...
- Szerencse, hogy nem suliban mondta... - kacagott továbbra is a szöszi. - Nagyot nézett volna az öreg etika tanár...
- Az biztos - nevettem és a szabad kezemmel összeborzoltam a szőke haját. Szeretem, amikor össze-vissza áll.
- Jól van, kicsim. Ezt majd később megbeszéljük. - mondtam, mire Landon egy morcos "Oké" után letette a telefont. - Most már tényleg mennem kell. - feleltem szomorúan, a szöszi pedig makacsan megrázta a fejét és még szorosabban ölelte a derekamat. Na, remek. Két gyerekem van.
-Mennem kell! Ne csináld ezt velem, tudod milyen nehéz itt lenni veled, miközben otthon meg Landon vár! - mondom, miközben a hátsó zsebembe csúsztatom a telefont. Most már a másik kezem i szabad, így van rá lehetőségem, hogy a jobb kezemet lágyan tincsei közé fúrjam, és beletemessem az arcomat a puha hajába.
- Hiányozni fogsz. - motyogta a mellkasomba és éreztem, hogy valami nedvesség itatja ár a pólómat.
- Kicsi! Ne sírj, jó? Holnap délután itt vagyunk Landonnal és elvisszük sétálni a kis bolhagyűjteményedet. - böktem Obama felé a fejemmel, aki vidáman bújt a lábunkhoz, néha megtaposva azt.

*Niall szemszöge*

Nagy nehezen elbúcsúztunk egymástól, kikísértem, és rögtön be is jöttem, mert a szívemre kötötte, hogy ne fázzak meg. Megetettem Obamát, aztán zuhanyozni mentem volna, ha nem csöngetnek. Kinyitottam az ajtót, bár kissé félve, nehogy valami alkoholista csoport legyen.
- Zayn? - vigyorodtam el hitetlenkedve.
- Csak... - nem szólt semmit csak szoros ölelésbe vont és mélyeket szippantott az illatomból. - Máris hiányoztál... - mormogta a nyakamba és meleg leheletétől kirázott a hideg. Puha ajkai a bőrömhöz értek, lágy csókokat hagyva.
- Imádom a meglepetéseket! És te is nekem. - suttogtam elérzékenyülve. - De nem kellene neked már úton lenned?! Biztos nagyon hiányzol már Landonnak, és holnap kell kelnetek, szóval sipirc haza művész úr! - szóltam rá tettetett szigorral a hangomban.
- Értettem, ezredes! Megyek is!
Felkuncogtam a szalutálásán és még egy utolsó puszit akartam nyomni az arcára, de akkor hirtelen felém fordította az arcát és a puszi a szája sarkába ment. Édesen elvörösödött, megragadta a csuklómat és közelebb húzva magához hosszú csókot nyomott a homlokomra. Lehunytam a szememet a gyengéd érintésre. Még soha senkitől nem kaptam ilyet. Csak anyától. Bágyadtan elmosolyodtam és az ajkamba haraptam, nehogy kikívánkozzon olyan, amivel elijesztem magamtól.
- Aludj jól, te pedig vigyázz rá! - nézett Obama felé, aki úgy nézett Zaynre, mintha egy Isten lenne.
- Jó éjszakát, holnap majd küldj SMS-t, hogy mikor jöttök! És előre is bocs a kutyaszagért.
- Ne tudd meg Landon mióta szekál egy kutyáért... - forgatta meg a szemeit és mielőtt válaszolhattam volna, elköszönt és haza ment.

***
Hajnali fél hatkor a telefonom csipogására ébredtem. Zayn-től jött az üzenet:

"Jó reggelt, manó! Valószínűleg te még alszol, de mi már elindultunk York-ba eladni a képeimet. Remélhetőleg ebédre már itthon leszünk! Jó pihenést mára és majd jelentkezek! Vigyázz magadra! Zayn xx"

Fülig érő mosollyal az arcomon írtam vissza.

"Már felébredtem sajnos, de sokkal szebb lett a reggelem és az egész napom ettől az üzenettől! Érezzétek jól magatokat az apa-fia programon. Várlak titeket vissza és vigyázzatok egymásra!
 Nialler xx"

Úgy döntöttem, hogy megpróbálok visszaaludni, mert nagyon korán van még és ráérek bemenni. Visszaraktam az éjjeli szekrényre a telefont és elhelyezkedtem kényelmes pozícióba. A derekam köré képzeltem Zayn ölelő karjait és nyomban elnyomott az álom. Pár órával később már kipihenten ébredtem. Kikeltem az ágyból, nagyot nyújtózkodtam, lezuhanyoztam, de a mosolyt egy pillanatra sem tudtam levakarni az arcomról. Világoskék farmert és bő kerek nyakú pólót vettem fel egy fekete kapucnis pulcsival. A konyhában reggelinek megkentem két szelet pirítós kenyeret gyümölcs lekvárral és vizet ittam hozzá. Ránéztem az órára és nyugodtan konstatáltam, hogy van még egy is időm, hogy felhívjam Liamet, hogy megkérdezzem milyen ájszakája volt. Elvileg, valami buliba ment egy igazán szép nővel. Na, most ez azért tűnt fel, mert általában a nők előtt csak azt a jelzőt szoktam hallani, hogy dögös, esetleg dekoratív.
- Liam? Hogy-hogy ébren vagy már? - kérdeztem meglepetten.
- Mert felhívtál, te lökött. - morgott a telefonba.
- Jó, azt tudom, de egy átbulizott éjszaka után te délig szoktál aludni!
- Hányszor mondjam még el, te fehér seggű, hogy a csengőhangomra keltem? - kiáltott fel, aztán a háttérből egy női hangot hallottam meg.
- Liam? Minden rendben? Feszült vagy? Ellazítsalak?
- Ne! Könyörgöm, már így is fáj. - suttogta Liam, de így is meghallottam. Nem bírtam visszafojtani, hangosan nyerítettem fel. Liam hangosan elkáromkodta magát, ezt követően pedig egy hangos puffanás hallatszott, mintha valaki vagy valami leesett volna a földre.
- Nem tudom, hogy mi zajlik ott... De biztos nem a Szürkét szedted össze?
- Hülye vagy? - röhögött fel Liam, miközben suttogott valamit, amire egy lágy női hang felelt.
- Ki a szerencsés lány? - kérdeztem vigyorogva, miközben újra az órámra pillantottam.
- Danielle, és gyönyörű. - felelte barátom olyan hangon, mint aki találkozott egy igazi angyallal.
- Niall... azt hiszem én szerelmes vagyok. Alig ismerem egy napja, de ebben az egy dologban biztos vagyok. Nincs hozzá fogható az egész világon.
- Meg abban, hogy kifacsarta a töködet. - röhögtem fel megint, aztán az anyukám emlegetése után újra megszólaltam. - Nagyon örülök nektek, Liam, de tényleg! Itt volt már az ideje, hogy összeszedj egy normális csajt!
- Hülye gyerek! - nevetett önfeledten. - Ezt még visszakapod. De tényleg nagyon sokat jelent ez nekem! - Ha nem is láttam az arcát, a hangjából tisztán kivehető volt, hogy mosolyog.
- És mit fogtok ma csinálni? - kérdeztem mosolyogva, miközben Obamának adtam pár falatot a kedvenc kekszéből.
- Remélem pihenni! - vágta rá azonnal.
- Komolyan félek, hogy valami szex őrültet szedtél össze!
- Na, akadj le a szexuális életemről! Nekem legalább van!
- Ez csúf volt. El se tudod képzelni milyen jóban vagyok a jobb kezemmel! - vágtam vissza sértődötten. - Plusz, nem fogom magam ilyen könnyen odaadni Zaynnek. - mondtam Obamát figyelve, aki valamiért a két mellső tappancsa közé fogta a kekszet és úgy rágcsálta. Komolyan, mint egy ember. Mostanában egyre többször csinálja ezt. Csak tudnám miért...
-Niall, már egy éve kerülgetitek egymást! - szólt rám Liam, mintha nem tetszene neki, hogy nem akarom elsietni a dolgokat. Ha szeret, akkor várni fog rám. Ha pedig nem szeret... Akkor tulajdonképpen nincs miről beszélni.
- Miért, nagyokos, szerinted mit kéne csinálnom? Máris lefeküdni vele? - csattantam fel. Mély levegőt vettem, ami segített kicsit ellazulni. - Sajnálom, nem akartam kiabálni. - motyogtam, szégyellve a forrófejűségemet. - Egyébként szóba sem került még ez a téma.
- Pedig nem ártana. Nem lennél ennyire feszült!
- Csak ezért nem fogok lefeküdni vele! - ráztam a fejemet hitetlenkedve. - Az olyan lenne, mintha kihasználnám! És különben is... Ki tudja, hogy utána mi lenne. Hogy elhagyna-e vagy... És ha nem lennék neki elég jó?... Az ágyban?
- Ugyan! Egyszer láttam a popódat, azóta olyanra gyúrok! Hülye lesz elhagyni téged! Amúgy meg csak szívatlak, tényleg nem kell elsietni a dolgokat!
- Mit láttál te? - nevetett fel Danielle mellette.
- Édes, szerinted ezután az este után fel tudom sorolni? - kérdezte Liam viccesen.
- Tudod mit? Lehet jobb is, ha nem tudom! - vágta rá Danielle. Úgy tűnik ez a lány nem csak csinos, hanem van humora is.
- Na, jól van, akkor én el is köszönök most! Indulnom kéne lassacskán.
- Lehet, hogy nekünk is örökbe kéne fogadni egy édes kutyust! - mondta boldogan Danielle.
- Na, még mit nem! A végén még agyon szeretgetitek! - tiltakoztam hevesen.
- Nem is igaz! Nagyon jó dolga lenne itt! - kontrázott rá Liam. - Van itt macska is, minden nap körbe tudná kergetni a környéken! - nevetett harsányan, de Danielle rászólt, hogy ő nem hagyná szegány cicát bántani.
Elköszöntem az "újdonsült házaspártól", megígérve Danielle-nek , hogy jövő héten találkozunk valamikor, aztán Obamával beszálltunk a kocsiba és elindultunk Manchester felé.

***

A menhelyen nem sokat gondoltam Zaynre, annak ellenére mennyire is vártam a kora esti kis randinkat, a kutyák jelenlétében csak velük tudtam foglalkozni.
- Niall, ezt a kis gombócot tegnap hozták be, de nem szobatiszta. - mondta az egyik munkatársam, a kezében cipelve az említett kutyust. Gomb szemei szomorúan bámultak, puha szőre piszkos volt. Egy szóval nagyon elhagyatottan festett. Amint ránéztem azonnal tudtam, hogy haza kell vinnem magammal.
- Istenem milyen édes vagy! - mondtam, miközben a kezembe adta a kutyust. Annak ellenére, hogy piszkos volt a bundája megsimogattam a fejét. Szemei felragyogtak a boldogságtól és kinyújtotta pici rózsaszín nyelvét, hogy végignyaljon az arcomon. Felkuncogtam a váratlan tettre és azon, hogy a világért se vette le volna rólam hűséges szemeit.
- Hazaviszem magammal! - kiáltottam fel.

***

Kezemben a most már tiszta kutyával léptem be a  külvárosban lévő házba. A még névtelen kis dögöt szabadjára engedtem, bár reméltem, hogy a vezetékeket nem találja meg magának.
- Horan. - biccentett felém főnököm, egy pillanatra kihajolva az irodájából.
- Sziasztok! - mosolyodtam el, ahogy az ismerős arcokat megpillantottam. Jól esett látni őket, még ha nem is mindegyikőjükkel volt szoros a kapcsolatom.
- Niall! - vigyorgott Max, a részleg technikusa. Lepacsiztunk, aztán Harry irodájába siettem.
Szegény kutyusra - aki, mint kiderült mindenhová követett - majdnem rácsuktam az ajtót, de az utolsó pillanatban észrevettem.
- Látom- nagyon komolyan veszed a munkádat!
- Ne szemtelenkedj, Styles! - néztem rá szúrósan aztán lehajoltam, hogy megsimogathassam a kislány fejét.
- Még jó, hogy a főnököd vagyok... - töprengett el egy pillanatra, amire csak nevettem.
- Szóval, van valami híred? - érdeklődtem, közben pedig ledőltem a fekete bőr kanapéra, de előtte gyorsan kibújtam a cipőmből, mert tudtam, hogy kinyír ha felteszem a koszos lábbeliket a kanapéjára.
- Szerencséd. - motyogta. Na, mit mondtam! - Mellesleg van hírem. A drága amerikaiak is rajta vannak az ügyön.
- Louis! - vágtam rá rögtön.
- Pontosan. Csak ők korábban kezdték a megfigyelést.
- Nem baj, még hasznos is, hogy többen tudnak rájuk vigyázni.
- Nos, igen. Erről is szerettem volna beszélni veled, Niall.
- Tudom.
- Nem! Nem tudod! A te feladatod az volt, hogy megfigyeld őket és szükség esetén megvédd őket, erre te belehabarodsz és apukásat játszol! - csattant fel mérgesen a főnököm és erőteljesen az asztalra csapott. A nem várt zajra ijedten összerezzentem és lesütöttem a szememet. - Elvárom, hogy a dolgodat végezd, és ne játszadozz munka időben! - Hangja higgadt volt. Minden szót jelentőségteljesen megnyomott amitől még ijesztőbbnek hatott.
- Igen is. Sajnálom, uram. Többé nem fordul ilyen elő. - motyogtam lehajtott fejjel, és zavartan az ujjaimmal babráltam.
- Helyes. - morogta és visszaült fekete bőrfoteljébe. - Most menj, tedd a dolgod, de még egy hasonló baklövést nem nézek el, értetted? - nézett zöld íriszeivel mélyen a szemembe. Még az apró pihék is felálltak a tarkómon jeges tekintetétől.
- Értettem, főnök. - motyogtam szinte hangtalanul, de a szemkontaktust nem mertem megszüntetni. Mikor végre elemelte a tekintetét levegőhöz kaptam és gyorsan kisiettem az irodából. Sietősen elköszöntem mindenkitől, felkaptam újdonsült kutyámat és szinte futva szeltem át az épületet. Harry-nek sikerült rám ijesztenie rendesen. Tudom, hogy amit mond, azt mindig betartja. Mindenkin átgázol, aki az útjában áll a céljainak. Nem számítanak neki az emberéletek. Tisztában van vele, hogy őt nem tudják elkapni.
Bár tudtam, hogy Zaynt és Landont nem bántaná, de engem simán kirúgatna vagy legalább is leszedne az ügyről. De egy részem, egy nagyon kis részem, ott belül azt suttogta, hogy Harry talán nem riadna vissza attól, ha bántania kéne őket... Nem szabad bízni benne. Lehet, hogy beszélnem kell majd Louis-val, mert az is lehet, hogy ő többet tud... Sajnáltam Zaynt, amiért ennyi álbarát veszi körül. Még ha tudtam is, hogy van Louis-n és rajtam kívül valakije, akkor is az elmúlt időben csak velünk töltötte az idejét.
Begördültem Zayn-ék háza elé és leállítottam a motort. Becsaptam a kocsiajtót és miközben a bejárati ajtóhoz léptem a zsebeimben kutattam a lakáskulcs után.
- Hogy csesznéd meg, Horan! -dünnyögtem magamban, mikor rájöttem, hogy a másolatot Liverpool-ban hagytam. - Max? - szóltam a telefonba, ahogy kollégám beleszólt.
- Nyisd ki az ajtót, aztán diktálom a kódot, te okoska. A hátsó ajtót könnyebb lesz kipattintani majd vissza. - darálta le azonnal, anélkül, hogy vázoltam volna a helyzetet. Túl jól ismer.
- Remek, remélem gyorsan végzek, mert még dogát is kell javítanom... - motyogtam, aztán Max-szel egyszerre nevettünk fel. - Ne röhögj, tényleg szeretem azt a munkát! Szeretek a gyerekekkel foglalkozni. És ne merd ezt félreérteni! - szóltam rá élesen.
- Ha nem figyelmeztetsz, eszembe se jut!
- Na, bazd meg, Max! - káromkodtam el magam nevetve. - Mondd a kódot, de gyorsan!
- Még bele férne egy vicc!
- Amit te viccnek nevezel, mások kínzásnak.
- Most megtehetném, hogy direkt rossz kódot mondok...
- Nyugodtan, feltéve ha kész a végrendeleted.
Miután végre kiböki a kódot, bemegyek a lakásba és nagyot szippantok a levegőből. Olyan igazi otthon illat fogad. Érzem, ahogy a tüdőm megtelik oxigénnel és jólesően felsóhajtok. Tudtam, hogy nincs sok időm, és takarító is érkezhet bármikor, ezért az apró kamerákat előbányásztam a táskámból és a konyha asztalra helyeztem őket. A konyhába, a nappaliba és a lenti fürdőbe raktam, aztán Zayn műterem szerűségébe is, bár tudtam, hogy azt kevesebbszer használja. Az emeletre érkezve majdnem elhasaltam egy játék autóba, de az utolsó pillanatban megkapaszkodtam a korlátban. Hangosan felnevettem szerencsétlenkedésemen és arrébb raktam az útból az autót. Beléptem Zayn hálószobájába és olyan helyet kerestem, ahol kevésbé lehet észrevenni egy kamerát. Végül találtam egy festményt az ágyával szembeni falon, egy polcon. Sikeren ráerősítettem a festmény képkeretére. Pár lépést hátráltam, hogy megszemléljem a művemet. Szerencsémre a képkeret pont fekete színű volt, így nem látszott nagyon a kis kamera. Ha nem tud róla az ember és nem keresi, akkor talán nem is látszik annyira... Na, mindegy, úgy sem találok jobb helyet neki. Nagy sóhaj kíséretében utoljára még végig néztem a szobán, majd elindultam lefelé a lépcsőn, az előszobába. Felkaptam a táskámat a vállamra és kiléptem a lakásból. Miután bezártam az ajtót, két leellenőriztem, hogy jól záródott-e, utána beszálltam a kocsiba és hazafelé vettem az utamat.

6.fejezet

6. fejezet

*Niall szemszöge*

- Hova szerettél volna menni vacsorázni? - kérdeztem végül és mosolyt erőltettem az arcomra.

Kedvesen elmosolyodott, elengedte a kezemet és mondta, hogy majd irányít. Ebből végül az lett, hogy teljesen eltévedtünk. Hangosan, de persze csak viccből ordítoztam vele, hogy nem hiszem el, mindjárt éhen halok.
- jó, ez most már tényleg z az utca lesz! - kiáltott fel én pedig jobbra rántottam a kormányt.
Csöndes kis kertvárosi résznél voltunk, fél órányira Bradfordtól.
- Jártál már itt egyáltalán?  - érdeklődtem, miközben kiszálltunk az autóból. A forgalmas utcában nehezen találtunk parkolóhelyet és csak egy hajszálon múlott, hogy ne törjem össze a létező összes parkoló kocsit.
- Persze, csak mindig GPS-el jövök! - vigyorgott felém. Hangulatos kis csöndes olasz étteremhez érkeztünk, amiről a régies ablakok és beljebb téve a bútorok is árulkodtak. Fantasztikus virágillat csapta meg az orromat, meg is álltam pár másodpercig, hogy kiélvezhessem.
- Szereted a virágokat?
- Imádom! - mosolyodtam el, és mint egy óvodás nagyokat szippantottam. Kuncogva irányított az asztalunkhoz, ahol elmondása szerint mindig ülnek Landonnal.
- Landonnal? - kérdeztem összehúzva a szemöldökömet. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy egy ennyire szexi, értelmes és kedves férfi nem talált magának senkit.
- Igen, csak vele voltam még itt. Meg Louis-val, de az érdekesre sikerült. - rázta meg a fejét a történtekre visszagondolva. Érdeklődve néztem rá, mire folytatta. - Páros randira jöttünk, de amikor elmondtam a lányka, hogy semmit se akarok tőle, és nem is tudtam erről az egészről, akkor rám borított egy egész üveg bort. Én pedig erre bepipultam.
- Megértem! - csattantam fel mérgesen. - Annyira hülyék tudnak lenni az emberek! Gondolom értelmesen elmagyaráztad neki, erre rád borított egy üveg bort...
Egyik rossz tulajdonságom, hogy teljesen bele tudom élni  magam mások helyzetébe.
- Ne haragudj, folytasd nyugodtan! - néztem félre és próbáltam kontrollálni, hogy ne vörösödjek el.
- Semmi baj - mosolygott rám és a szemeiben láttam, hogy tényleg nem haragszik. - Sőt, köszönöm. Szóval, erre az egész étterem felénk fordult én pedig rákiabáltam. hogy "Nem én kértem, hogy csalj meg és kapd el az AIDS-et"
- Ne! - horkantam fel és a tenyerembe kellett temetnem az arcomat, hogy ne legyek túl hangos.
- De! - nevetett fel ő is. - És tudod mi a legrosszabb az egészben? Hogy azóta sincs bűntudatom! Egy kicsit se.
- Helyes! Én nem lettem volna képes ekkora poént benyögni, de te nagyon jól tetted.
- Szerintem jó humorérzéked van. - biztosított kedvesen. Csak egy szégyenlős mosollyal tudtam válaszolni, aztán az asztalunkhoz egy idősebb néni lépett, aki a rendelésünket szerette volna felvenni.
- Nyugodtan igyál valamit, vezetek én. - ajánlotta fel udvariasan, de én elutasítottam, mert egyedül nem szeretek alkoholt fogyasztani. Végül mind a ketten frissen facsart narancslevet rendeltünk. Ennek kapcsán hosszan elbeszélgettünk arról, hogy ők Landonnal, és én mit és hogyan szoktunk enni. Mint apuka, már teljesen máshogy vélekedik arról, hogy mi egészséges és mi nem. Nem szokta megtagadni maguktól az édességeket, csupán máshogy készíti el őket. Például cukor helyett más ízesítőket használ. Apróságok, amik még is sokat hozzá tesznek az egészségünkhöz.
- Majdnem megkérdeztem, hogy sportolsz-e... aztán eszembe jutott a kép, amit küldtél. - nyeltem egy nagyot, csupán a gondolatra is, ahogy kidudorodtak a kockái.
- Reméltem, hogy nem voltam tolakodó vele. - motyogta és talán véletlenül és akaratlanul, de megnyaltam az ajkait, amitől nekem szabályosan félrevert a szívem. Ujjait végig futtatta enyhén borostás állán, végül az asztalra rakta, szorosan az enyém mellé. Most vagy soha, Horan!
- Kicsi sem, sőt, élveztem volna, ha többet látok!
Meglepetten felpillantott válaszomra. Félénken végig simított kézfejemen hüvelykujjával. Ahol megérintette a kezemet, valami furcsa forróságot éreztem, de ezzel egy időben kellemes borzongás futott végig a gerincem mentén. Felnéztem a meleg, csoki barna szemekbe és egy percre úgy éreztem, mintha egy másik világba csöppennék, ahol minden jó és senki nem bánthat. Biztonságban éreztem magam vele, jobban, mint bárki mással. Egy érintése olyan lavinát indított el bennem, amitől őszintén szólva megijedtem. Félve a reakciójától, óvatos mozdulattal kihúztam a kezemet a keze alól és az ujjaimmal apró nonfiguratív mintákat kezdtem el rajzolni a bőrére. Ajkai elnyíltak, szempillái árnyékot vetettek az arccsontjára, ahogy lenézett a kezünkre, melyek oly' tökéletlenek, mégis oly' tökéletesek voltak egymáson. Meghitt pillanatunkat egy idegesítő torokköszörülés zavarta meg. Pillantásomat a hang irányába kaptam és megláttam a valaha volt legnagyobb ribanc pincércsajt a világon. Nagy mellei épphogy csak nem estek ki a pólójából, a kis szoknya, amit viselt, valósággal bugyinak nézett ki. Csúnya, szőke haját idegesítően csavargatta az ujja körül és feltűnően hangosan csámcsogott a rágóján. Mégis hogy vehetnek fel egy ilyen igénytelen pincért egy ízléses étterembe? Egyik döbbenetből a másikba csöppentem, amikor megláttam, hogy Zayn a csajt stíröli, de úgy, hogy majd kiesnek a szemei. Azt hittem, hogy rosszul látok. Mi a francért hívott el engem vacsorázni, ha az ilyen könnyűvérű nők jönnek be neki? Egyszerűen nem fért a fejembe.
Ahogy ott beszélgettek kezdtem egyre rosszabbul lenni. Nem tudtam eldönteni, hogy az fáj-e jobban, hogy Zayn tudomást sem vesz a jelenlétemről - amikor az előbb még egymás kezét simogattuk - vagy az, hogy egy ilyen olcsó nőcskére "cserélt le". Ezek már itt előttem konkrétan az egész ágytornát átbeszélték én pedig még mindig sóbálvánnyá merevedve ültem a helyemen és éreztem, hogy a szívem kettétörik és a levált darabbal együtt egy könnycsepp is leszánkázik az arcomon. Idegesen megdörzsöltem az arcomat és éreztem, hogy a döbbenet és a szomorúság méreggé és csalódottsággá változik bennem.
Persze, add meg a telefonszámodat is! Igen? Adsz neki kedvezményt? Egy biztos. Ennél bunkóbb randipartnerem még nem volt. Az este közepén a pincérnővel flörtöl, mint valami Casanova, fittyet hányva arra, hogy én is jelen vagyok.Mogorván tömtem magamba az ételt, hogy legalább az ne vesszem kárba, de a fantasztikus ízek se tudták elfelejtetni velem az előttem zajló dolgokat. Úgy van Ms. Nagy Mell! Mosolyogj, dőlj előrébb! Így, igen. Így pont mindent látni.
- Most rohannom kell, de mindenképp keresni foglak! - búcsúzott pontosan 12 perc csacsogás után.
- Persze, menj csak! Várni fogom a hívásodat!
Zayn boldogan fordult vissza hozzám és jókedvűen kezdte enni a vacsoráját. Nem bírtam úrrá lenni az ügyön. A méreg és a keserűség veszélyes keverék, főleg nálam, akit könnyen ki lehet hozni a sodrából.
- Hol is tartottunk?

- Sehol! - csattantam fel, majd felé se pillantva vágtam le a kést és a villát, aztán fekete bőrtáskámból a pénztárcámat vettem elő. Ha azt hitte, hogy egy percnél is tovább maradok a kis enyelgésük után, akkor bizony nagyot tévedett.

- Baj van? Sietsz valahová? - nevetett fel. Komolyan nem látja rajtam, hogy majd szét vet a düh?

- Igen, randim van! - pillantottam rá. Kikerestem az általam fogyasztott étel árát és az asztalra helyeztem.

- Komolyan? - tette le egy pillanatra az evőeszközeit és végre letörölte az arcáról azt a szörnyen boldog, ám sármos kifejezést.
- Nem. De megérdemelnéd, amekkora paraszt vagy! Őszinte leszek, Malik - halkan, fojtott hangon beszéltem. - Egy év után végre eljöttünk kettesben egy vacsorára. Nem elég az, hogy bevallod, kutattál utánam, de egy pincérnővel enyelegsz előttem. Elkérted a számár, te... - Nem, nem mondtam ki, hogy köcsög, Pedig az feltette volna az i-re a pontot.
- Persze, mert lehet, hogy rendelni fog tőlem!  - védekezett hevesen.
- Rendelni? Már mit az ágyadba jutni! Még azt is mondtad neki, hogy mennyire csinos!
- Nem értem... Szóval mi az igazi bajod? - kérdezte lenézően. Itt telt be a pohár. Most bántam meg, hogy nem vörösbort rendeltem, mert én is nagyon szívesen ráborítottam volna. Ó, de még mennyire! A poharat is hozzá vágtam volna. Minden holmimat beledobtam a táskába, aztán köszönés nélkül távoztam. Nem jött utánam, Ez pedig felért egy életbiztosítással. Fájt. Istenem, de még mennyire, hogy fájt! A remény... A legnagyobb gyilkos! Mikor elhiszed, bízol benne, még ha kicsi is az esély, akkor is bizakodsz. Aztán olyan gyorsan avatkozik közbe a valóság, hogy azt is elfelejted, milyen volt előtte. Az izgalmas állapot, hogy mégis hogy alakul később? Nos, az én esetemben szarul. Az étterem ablakából még visszanéztem, hátha közben felállt és utánam indult, de nem. Még mindig ott ült és ette tovább azt a rohadt drága kaját, ami remélem, hogy a torkán akad. Elhatároztam. hogy ha esetleg később írni fog SMS-t és kérdezni fogja, hogy mi a bajom, akkor nem fogok válaszolni. Egye meg amit főzött! Én nem vagyok rá ezek után kíváncsi- Soha egyik randi partnerem sem volt ilyen tapló velem. Zayn túltett ma mindenkin. Csak azt nem értem, hogy akkor miért nem közölte már a vacsora elején, hogy ez kizárólag egy baráti vacsora lesz.
Még az is sokkal jobb lett volna, mert akkor nem éltem volna bele magam hiú ábrándokba! De hogy valaki ilyen tapló legyen... Megáll az eszem. A vacsora elején még el sem tudtam képzelni, hogy volt képes valaki a fejére önteni vörösbort, de most már nem nagyon csodálkozom rajta. Beugrottam a kocsimba, gázt adtam majd a lehető leggyorsabban kifaroltam a parkolóból és olyan sebességgel vezettem, hogy a nagyjából fél órás utat tíz perc alatt megtettem. Dúltam.fúltam magamban és minden szemétláda seggfejnek elhordtam Zaynt, de a szívem mélyén tudtam, hogy sajnos már beleszerettem és ez ellen nem tudok mit tenni. Egyszerűen csak jól esett őt szidni, ahelyett, hogy magamat hibáztattam volna, amiért elfogadtam a vacsora meghívást. Ha nem fogadtam volna el, akkor még minden rendben lenne köztünk.
Leparkoltam a ház előtt, gyenge lábakkal az ajtóhoz lépkedtem és kinyitottam a zárat, ami most több időt vett igénybe, mint máskor. Mikor beléptem a küszöbön egy gyors mozdulattal bevágtam magam mögött az ajtót és nekidőltem. Csak bámultam magam elé  és próbáltam feldolgozni az eseményeket. A kezem Zayn bőrén, a gyönyörű szemei, ahogy az enyémekbe mélyednek, aztán a pincérlány és Zayn beszélgetése, a veszekedésünk, az a lenéző hangsúly, ahogy beszélt... A szemeim megteltek könnyel és pedig tehetetlenül hagytam, hogy leszánkázzanak az arcomon. Lecsúsztam az ajtó tövébe, a földre, a kezeim remegtek, ahogy átöleltem velük a térdemet és csendesen zokogtam. Teljesen megsemmisültem. Az ember, akivel azt hittem, hogy alakul köztünk valami, inkább egy olcsó kis ribancot választott helyettem és a tudtomra is adta. Nem jött utánam. Még csak hátra nem nézett, mikor kirohantam az étteremből. Rohadtul fájt. Azt hittem ő más, de nyilvánvalóan tévedtem. Csak legalább annyit elvártam volna tőle, hogy tisztességesen közölje, hogy nem akar tőlem semmit.
Gondolataimból a telefonom pittyegése szakított ki. Minden mindegy alapon feloldottam és megnéztem. Zayntől jött:

"Én jól éreztem magamat, ameddig el nem rohantál! Sajnos nem tudom, mi bajod van, kérlek magyarázd meg!"

Na, persze, nem tudod, hogy mi a bajom. Jó duma. Biztos, hogy nem fogok válaszolni erre. Kicsit túráztassa meg az agyát. Ráfér. Alig telt el tíz perc és jött a következő:

"Biztos elfoglalt vagy, vagy már alszol, de... Ha nem akarsz többet találkozni, azt is mondd meg, kérlek!"

És aztán jött a harmadik is. Fogalmam sincs miért nem adja már fel. Ha úgysem érdeklem...

"Jól vagy egyáltalán? Épségben haza értél? Nagyon aggódom. Legalább egy pontot írj vissza!"

                                                             ***

Hogy mit szoktam csinálni azon ritka alkalmakkor mikor magam alatt vagyok? Édességet zabálok.

Jó fél órán keresztül zokogtam még a földön kuporogva, hol magamat, hol pedig Zaynt hibáztatva. Végül felálltam, a spájzba siettem és egy kanál segítségével kezdtem magamba lapátolni, lehetőleg az egész üveget.Közben Liammel SMS-eztem, aki péntek révén minden áron el akart hurcolni egy szórakozóhelyre, ahol állítása szerint bomba nők lesznek. Az még most nagyon hiányozna...
Valószínűleg megharagudhatott rám, amiért kicsit mogorvábban utasítottam el a kelleténél, mert nem írt többet. Újabb adagot kanalaztam magamba, amikor csengettek. Mérgesen csaptam le a Nutellás bödönt az asztalra.
- Liam, mondtam, hogy nem! - nyitottam ki az ajtót mérgesen, nutellásan, mielőtt megnéztem volna, hogy ki a vendégem. Viszont az ajtóban nem Liam állt, hanem az áruló Malik, akit most a legkevésbé szívesen láttam. Sajnos a haja nem ragadt a vörösbortól, de ezen még könnyen segíthetünk, ha sokáig rabolja az időmet.
- Bejöhetek? - kérdezte köszönés nélkül. Komolyan gondolta? Ezek után majd beteszi ide azokat a szexi lábait? Hitetlenkedve felvontam a szemöldökömet és ugyanolyan lenéző stílusban válaszoltam, ahogy ő az étteremben.
- Mi van a pincérlány túl hamar elment? Vagy talán az ágyban már nem is voltál olyan jó?
- Mi a szarról beszélsz?
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! - horkantam fel és éreztem, hogy megint elönti a düh az agyamat. Legszívesebben visszamentem volna a kis barátomhoz, aztán ha végzek vele, újat bontanék fel. De valami azt súgta hallgassam végig. Fene egye azt a nagy szívedet, Horan!
- Pedig tényleg nem tudom! Magyarázd el, kérlek. Bár örülnék, ha ezt bent folytatnánk, mert idefagyok!
- Megérdemelnéd, ha lefagyna a tököd!
- Niall! - szólt felháborodva és egy erőteljes mozdulattal arrébb tolt és bement a házamba. Az én házamba. Ezt mégis hogy képzeli? Kérdezés nélkül beront a házamba?! Ezért fel is jelenthetném! Becsaptam az ajtót és mérgesen utána trappoltam a konyhába.
- Két perced van! Bármit is akarsz, gyorsan bonyolítsuk le és ne raboljuk többé egymás idejét.
- Jó, kösz, hogy megtisztelsz - szólt gúnyosan. - Először is magyarázatot követelek! Mi a franc volt ez a kiborulásod?
- Tényleg nem esett le? Még csak nem s gondolkoztál rajta, igaz? Gondoltam. Tudhattam volna, hogy te is olyan férfi vagy, aki csak megy a farka után és nem is foglalkozik vele ha átgázol valakinek az érzésein. Úgy tűnik, hogy én mindig rosszul választok. - az utolsó pár szót már csak suttogtam és a zoknimat néztem, miközben próbáltam visszanyelni a könnyeimet. Nem akarok előtte sírni. Nem adom meg neki azt az örömet.
- Jó, most már tényleg nem értek semmit. Gondolkoztam baromi sokat. De nem jutottam semmire. Jól éreztük magunkat, aztán akadt egy rendelőm, te pedig utána, mint a villámcsapás megbolondultál! Mellesleg a farkamat hagyd ki a dologból, mert én és a farkam nem szoktunk átgázolni senki érzésein.
- Ha annyira sokat gondolkoztál volna, akkor rájöttél volna a viselkedésemből, hogy mi a bajom. Akadt egy rendelőd? Na, ne nevettess! Egy kis ágytornára nyilván. Nem tudtam, hogy te így intézed a rendelőidet, de hányingerem van ettől. Még hogy én bolondultam meg...- hitetlenkedve ráztam meg a fejemet, és a keserűség úgy kúszott fel a torkomon, hogy nem kaptam tőle levegőt. - Te és a farkad elég igénytelenek lehettek, ha ilyen nőcskék jönnek be.
- Várj... Komolyan arra a nőre voltál féltékeny? - olyan gúnyosan nevetett fel, amitől a szívem még jobban meghasadt. - Szerintem túl sok szappanoperát nézel. - tette még hozzá kegyelemdöfésként.
- Te meg hihetetlenül bunkó vagy! Mellesleg letelt a két perc! - mondtam színtelen hangon. - Egész nyugodtan megmondhattad volna, ha nem érdekellek úgy.
- Jó, várj... Nézd én nekem ez még új. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy randizom. Az igazat megvallva, két éve nem voltam senkivel se például vacsorázni.És jól tudom, hogy ez nem kifogás. De tudom, hogy te is érzel valamit.
- Igen, ez egy elég szar kifogás. Nem tudok többet mondani. Még mindig letelt a két perc.
- Niall, bazdmeg ne csináld ezt! Bocsánatot kérek, tényleg nem vettem észre, hogy mit művelünk! Nem tudom mit ütött belém!
Keserűen elmosolyodtam szavai hallatán. Tényleg nem érti, hogy mennyire fájt ez az egész. Amikor még magadnak is nehéz bevallanod, hogy beleszerettél valakibe, akibe nem szabadott volna, és a szemed láttára elkezd flörtölni valakivel. Túl mély a seb...
- Zayn... Ezt nem lehet egy bocsánat kéréssel elintézni. Nem egy tárgy vagyok, ami ha eltörik, akkor megragasztod, és újra tudod használni. - mondtam csendesen, még mindig a zoknimat bámulva makacsul.
- Most lett elegem! - kiáltott fel mérgesen, aztán felém lépett és csak azt éreztem, hogy a konyha falának csapódok. - Mi a lószart vársz tőlem?
- Már én magam sem tudom... De szerintem már semmit... - suttogtam alig hallhatóan. Kezeimet megragadta és a fejem fölé vágta őket.
- Csak, hogy tudd, semmit nem érsz el ezzel a sajnálkozó hangnemmel. Bejössz nekem, de tényleg. Komolyan gondolom veled a dolgokat, tehát szépen kérlek oszd meg velem, hogy te mit akarsz! - engedett a szorításon, lehelete simogatta a fülemet. A pillangóim megőrültek a hasamban és a térdem elkezdett remegni.
- Téged. Csak téged.
- Akkor könyörgöm ne gyere olyanokkal, hogy a farkam után megyek. Ha csak azt követném, akkor most azzal a csajjal fetrengenék és nem könyörögnék itt neked, mint egy nyomorék!
- Engedj el! - mondtam higgadtan. Nem engedhetem, hogy ilyen hangon beszéljen velem. - Engedj el, Zayn!
Amikor meg sem mozdult, éreztem, hogy a düh kezd újra elönteni.
- AZT MONDTAM, HOGY ENGEDJ EL! - kiabáltam az arcába.
- Eszem ágában sincs - suttogta higgadtan és mosolyogva még közelebb jött hozzám. Nehezen vettem rá magamat, hogy szemeibe nézzek.
- Nem kezelhetsz úgy, mint egy játék babát, akit kedvedre fogdoshatsz!
- Hidd el, ha fogdosnálak azt észre vennéd.
szavai hallatára döbbenten néztem a szemeibe, majd mielőtt felfoghattam volna, levágtam neki egy pofont, ami elég hangosan csattant az arcán. Csengett fülemben, a düh rögtön elszállt, csak a szégyen maradt. Megütöttem.  Éreztem, ahogy teste megfeszül, nyakán az erek kidudorodtak, a levegőt is gyorsabban szedte, de ez alól én sem voltam kivétel. Csak ő a méregtől, én pedig a félelem és a vágy keverékétől. Az arcára olyan  kifejezés ült ki, hogy akaratlanul is behúztam a nyakamat.
- Ezt nem gondoltad végig, szöszi!
- Én mondtam, hogy engedj el. - mondtam akadozva.
- De ez nem jogosít fel arra, hogy arcon csapj! - ujjai fájdalmasan mélyedtek a csuklóm feletti puha bőrbe.
- Zayn ez fáj! - mondtam ijedten és próbáltam kiszabadítani a kezemet az ujjai szorításából. Egy centivel se tudtam hátrébb húzódni, csak izegtem-mozogtam. Óvatosan végig simított a bőrömön, ami remegést eredményezett.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz többet ilyet! - kérlelt halkan.
- Ígérem. És sajnálom. Nem akartalak megütni, csak kiakadtam.
- Találhatunk más megoldást is arra, ha kiakadsz - nevetett fel és kicsit hátrébb lépett, így tudtam venni egy nagyobb levegőt.
- Micsodát? - kérdeztem csodálkozva miután egy kicsit sikerült lenyugtatnom zakatoló szívverésemet. Kajánul elmosolyodott, elengedte a kezeimet, amik rongyként hullottak mellém, ő pedig ujjaival arcomat fogta közre. Tudtam, hogy mi hogy következni, mégis fura érzésem támadt. Nem akartam neki ennyire könnyen odaadni magamat. De közben nagyon kívántam már a csókját. Kíváncsi voltam, hogy mikre képes azokkal a hívogató piros ajkaival.
Ördögi kör.
- Ne haragudj - sóhajtott fel és teljesen elengedett. Mi? Ezt most miért? - Nem akartam durva lenni veled, bocsáss meg... Egyszerűen csak annyira elkeseredtem, amiért megbántottalak. Egy szép estét szerettem volna, erre elszúrtam.
Lesütöttem a szememet és a cipőjét kezdtem el bámulni. Nem tudtam mit mondhatnék. Már nem haragudtam rá. Kicsit összezavarodtam attól, hogy elengedett. Úgy tűnik, annyira azért nem tetszem neki, hogy megcsókoljon. Közelebb léptem hozzá és átöleltem. Mert úgy éreztem mind a kettőnknek erre volt most szüksége. Egy szoros ölelésre. Kezeit a derekam köré fonta, én pedig a nyakát öleltem és beletemettem az arcomat a vállába.
- Szeretlek - leheltem és reménykedtem benne, hogy nem hallotta meg a szívem vad dörömbölését. Kaptam egy finom puszit a hajamra pontosan a fülem mögé, amitől rögtön elpirultam. Hosszasan ott tartotta az ajkait a hajamon és éreztem, hogy belélegzi az illatát. Játékosan beleharaptam a vállába, mire fájdalmasan felnyögött és belecsípett a fenekembe. 1:1 az állás, de lesz ez még így se, Malik! Elengedtem a nyakát és kicsit elhúzódtam tőle, hogy a szemeibe nézhessek, amik most már a huncutságtól csillogtak. Épp le akartam szidni, amiért a fenekemet piszkálja, de akkor olyat tett, amitől elállt a lélegzetem.
- Nutellás a szád! - kuncogott és a jobb kezét elemelte a derekamról, hogy a mutatóujjával letörölhesse a mogyoró krémet a felső ajkamról. Ujjának érintése nyomán bizseregni kezdett az ajkam és jólesően megborzongtam. Ahelyett, hogy egy zsebkendőbe törölte volna, lenyalta az ujjáról. Tátott szájjal figyeltem, ahogy megnyalja utána az ajkait és óvatosan körberajzolja az ujj begyével az ajkam körvonalát. Ujjával elindult felfelé, körberajzolta az orromat, a szemem környékét, és amikor lehunytam a szememet, a szempilláim végénél éreztem elhaladni az ujját. Mintha így próbálná az emlékezetébe vésni az arcomat. Szégyenlősen elmosolyodtam és leheltem egy csókot az arcára.
- Nagyon sajnálom, ahogy viselkedtem. - suttogta. - Te nem ezt érdemled. Bocsáss meg. - ujjaival gyengéden végig simított az arcomon, majd elvette a bal kezemet a nyakából. A kezébe vette és játszani kezdett az ujjaimmal, amire felkuncogtam. Felkapta a fejét, és melegen elmosolyodott, a kis nevetőráncok a szeme sarkában tisztán kirajzolódtak. Csókot nyomott a tenyerembe, lassan összefűzte ujjainkat és a mellkasára helyezte, pont a szíve fölé.
- Csak ez számít. Érted? Csak az, hogy ez a szív itt kiért dobog. Csak is érted. Nem állhat közénk holmi olcsó kis nőcske, mert nem engedem. Sokkal fontosabb vagy te nekem annál.
Szemeim megteltek könnyel és nem tudtam mit tenni, egyszerűen csak hagytam, hogy leguruljanak az arcomon.
- Ne sírj - suttogta majd hosszasan a szemembe nézett, közelebb hajolt - tényleg szívinfarktust akar nekem okozni - és egymás után lecsókolt minden egyes könnycseppet az arcomról. Azt hiszem az arcom ennél már nem lehetett volna vörösebb.
- Ezek csak... Örömkönnyek. - dadogtam, miközben több kevesebb sikerrel próbáltam kontrollálni a pulzusomat, mert Zayn úgy döntött, hogy nem hagyja abba a kiengesztelésemet - remélem, hogy ez tényleg az, nem pedig csak egy olcsó módszer arra, hogy a nadrágomba jusson -  és az ajkaival már az állkapcsom alatt járt, nedves csókokat hagyva minden egyes négyzetcentiméteren. Kétségbeesetten belekapaszkodtam a derekába, amikor egy igen érzékeny ért el az ajkaival és nyelvével majd egy nyöszörgésféle hang csúszott ki a számon, mire éreztem, hogy elmosolyodik, és lassan szívni kezdi.
- Z-Zayn... Kérlek - nyögtem.