7.fejezet

7. fejezet

"Cause I'm a fool for you and the things you do..."


*Zayn szemszöge*

Öröm volt hallgatni a nyöszörgéseit és érezni a derekamba maró ujjait, mert ezek mind arról tettek tanúbizonyságot, hogy jól csinálom, amit csinálok. Ajkához közeledtem, már csak pár centi választott el, mikor a zsebem őrült rezgésbe kezdett. Niall elszakadt tőlem és óriási szemeket meresztett. Felnevettem és előhalásztam a készüléket és vigyorogva megráztam a levegőben, hogy lássa, mi okozta. A kijelzőn Landon neve virított, mire boldogan lenyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a telefont.
- Szia, pocok! Mi a helyzet? - kérdeztem mosolyogva.
- Hiányzol apa! Miért nem vagy már itthon? - kérdezte szemrehányó hangsúllyal és szinte láttam magam előtt, ahogy durcásan lebiggyeszti az ajkát.
- Tudod, hogy Niall-nél vagyok. Te is hiányzol nekem, de már rég aludnod kéne, hogy holnapra kipihent legyél. Ki fog így segíteni nekem a tájékozódásban?
- Miért vagy még mindig nála? - kíváncsiskodott, és szokás szerint elengedte a füle mellett az alvása vonatkozó mondatomat.
- Akadt egy kis megbeszélnivalónk... Tudod, Kanadával kapcsolatban.
- Mit kell még azon megbeszélni, apa? - értetlenkedett. Itt Niall felnevetett, amit a kis ördög rögtön meghallott.
- Nélkülem játszotok? Kihagytok mindenből! - nyafogott. - Itt hagytál Louis bácsival, akit imádok, de nagyon buta matekból és nem is érti a játékszabályokat.
- Landon! - pirítottam rá azonnal. - Nem mondhatsz olyat Louis-ra, hogy buta! Akit szeretünk, azokat nem sértjük meg! Te is sok mindenhez nem értettél, vagy nem értesz, mégsem mondom rád, hogy buta vagy, hanem elmagyarázom és megtanítalak rá!
A szavaim hallatára Niall szeretetteljesen megsimogatta a derekamat és a bal vállamra hajtotta a fejét. Elmosolyodtam és szabad kezemmel közelebb vontam magamhoz. Gyengéd puszit nyomtam a szőke tincseibe és végigcirógattam a gerince vonalát.
- Haver, rég mondtál ilyen szépet! - szólt a telefonba őrült barátom.
- Jó, oszd be ezt az elkövetkezendő tíz évre! - viccelődtem.
- Add vissza, te análbéta! - kiáltotta Landon hangosan. Niall mellettem megdermedt, Louis-ból pedig kirobbant a nevetés.
- Mit mondtál, kicsim?
- Análbéta. Aki nem tudott számolni. - elemeltem a telefont a számtól és a vörösfejű, pukkadozó fiúhoz fordultam.
- A könyv, amit olvasok... Analfabéta, aki tudott számolni.
- Landon, az helyesen analfabéta.
- Nem, apa, az análbéta! - veszekedett velem, én pedig már komolyan kezdtem aggódni Niallért, mert a szőkeség még mindig nem tudta abbahagyni a nevetést. Ha Landon tudná mit jelent, amit mond...
- Szerencse, hogy nem suliban mondta... - kacagott továbbra is a szöszi. - Nagyot nézett volna az öreg etika tanár...
- Az biztos - nevettem és a szabad kezemmel összeborzoltam a szőke haját. Szeretem, amikor össze-vissza áll.
- Jól van, kicsim. Ezt majd később megbeszéljük. - mondtam, mire Landon egy morcos "Oké" után letette a telefont. - Most már tényleg mennem kell. - feleltem szomorúan, a szöszi pedig makacsan megrázta a fejét és még szorosabban ölelte a derekamat. Na, remek. Két gyerekem van.
-Mennem kell! Ne csináld ezt velem, tudod milyen nehéz itt lenni veled, miközben otthon meg Landon vár! - mondom, miközben a hátsó zsebembe csúsztatom a telefont. Most már a másik kezem i szabad, így van rá lehetőségem, hogy a jobb kezemet lágyan tincsei közé fúrjam, és beletemessem az arcomat a puha hajába.
- Hiányozni fogsz. - motyogta a mellkasomba és éreztem, hogy valami nedvesség itatja ár a pólómat.
- Kicsi! Ne sírj, jó? Holnap délután itt vagyunk Landonnal és elvisszük sétálni a kis bolhagyűjteményedet. - böktem Obama felé a fejemmel, aki vidáman bújt a lábunkhoz, néha megtaposva azt.

*Niall szemszöge*

Nagy nehezen elbúcsúztunk egymástól, kikísértem, és rögtön be is jöttem, mert a szívemre kötötte, hogy ne fázzak meg. Megetettem Obamát, aztán zuhanyozni mentem volna, ha nem csöngetnek. Kinyitottam az ajtót, bár kissé félve, nehogy valami alkoholista csoport legyen.
- Zayn? - vigyorodtam el hitetlenkedve.
- Csak... - nem szólt semmit csak szoros ölelésbe vont és mélyeket szippantott az illatomból. - Máris hiányoztál... - mormogta a nyakamba és meleg leheletétől kirázott a hideg. Puha ajkai a bőrömhöz értek, lágy csókokat hagyva.
- Imádom a meglepetéseket! És te is nekem. - suttogtam elérzékenyülve. - De nem kellene neked már úton lenned?! Biztos nagyon hiányzol már Landonnak, és holnap kell kelnetek, szóval sipirc haza művész úr! - szóltam rá tettetett szigorral a hangomban.
- Értettem, ezredes! Megyek is!
Felkuncogtam a szalutálásán és még egy utolsó puszit akartam nyomni az arcára, de akkor hirtelen felém fordította az arcát és a puszi a szája sarkába ment. Édesen elvörösödött, megragadta a csuklómat és közelebb húzva magához hosszú csókot nyomott a homlokomra. Lehunytam a szememet a gyengéd érintésre. Még soha senkitől nem kaptam ilyet. Csak anyától. Bágyadtan elmosolyodtam és az ajkamba haraptam, nehogy kikívánkozzon olyan, amivel elijesztem magamtól.
- Aludj jól, te pedig vigyázz rá! - nézett Obama felé, aki úgy nézett Zaynre, mintha egy Isten lenne.
- Jó éjszakát, holnap majd küldj SMS-t, hogy mikor jöttök! És előre is bocs a kutyaszagért.
- Ne tudd meg Landon mióta szekál egy kutyáért... - forgatta meg a szemeit és mielőtt válaszolhattam volna, elköszönt és haza ment.

***
Hajnali fél hatkor a telefonom csipogására ébredtem. Zayn-től jött az üzenet:

"Jó reggelt, manó! Valószínűleg te még alszol, de mi már elindultunk York-ba eladni a képeimet. Remélhetőleg ebédre már itthon leszünk! Jó pihenést mára és majd jelentkezek! Vigyázz magadra! Zayn xx"

Fülig érő mosollyal az arcomon írtam vissza.

"Már felébredtem sajnos, de sokkal szebb lett a reggelem és az egész napom ettől az üzenettől! Érezzétek jól magatokat az apa-fia programon. Várlak titeket vissza és vigyázzatok egymásra!
 Nialler xx"

Úgy döntöttem, hogy megpróbálok visszaaludni, mert nagyon korán van még és ráérek bemenni. Visszaraktam az éjjeli szekrényre a telefont és elhelyezkedtem kényelmes pozícióba. A derekam köré képzeltem Zayn ölelő karjait és nyomban elnyomott az álom. Pár órával később már kipihenten ébredtem. Kikeltem az ágyból, nagyot nyújtózkodtam, lezuhanyoztam, de a mosolyt egy pillanatra sem tudtam levakarni az arcomról. Világoskék farmert és bő kerek nyakú pólót vettem fel egy fekete kapucnis pulcsival. A konyhában reggelinek megkentem két szelet pirítós kenyeret gyümölcs lekvárral és vizet ittam hozzá. Ránéztem az órára és nyugodtan konstatáltam, hogy van még egy is időm, hogy felhívjam Liamet, hogy megkérdezzem milyen ájszakája volt. Elvileg, valami buliba ment egy igazán szép nővel. Na, most ez azért tűnt fel, mert általában a nők előtt csak azt a jelzőt szoktam hallani, hogy dögös, esetleg dekoratív.
- Liam? Hogy-hogy ébren vagy már? - kérdeztem meglepetten.
- Mert felhívtál, te lökött. - morgott a telefonba.
- Jó, azt tudom, de egy átbulizott éjszaka után te délig szoktál aludni!
- Hányszor mondjam még el, te fehér seggű, hogy a csengőhangomra keltem? - kiáltott fel, aztán a háttérből egy női hangot hallottam meg.
- Liam? Minden rendben? Feszült vagy? Ellazítsalak?
- Ne! Könyörgöm, már így is fáj. - suttogta Liam, de így is meghallottam. Nem bírtam visszafojtani, hangosan nyerítettem fel. Liam hangosan elkáromkodta magát, ezt követően pedig egy hangos puffanás hallatszott, mintha valaki vagy valami leesett volna a földre.
- Nem tudom, hogy mi zajlik ott... De biztos nem a Szürkét szedted össze?
- Hülye vagy? - röhögött fel Liam, miközben suttogott valamit, amire egy lágy női hang felelt.
- Ki a szerencsés lány? - kérdeztem vigyorogva, miközben újra az órámra pillantottam.
- Danielle, és gyönyörű. - felelte barátom olyan hangon, mint aki találkozott egy igazi angyallal.
- Niall... azt hiszem én szerelmes vagyok. Alig ismerem egy napja, de ebben az egy dologban biztos vagyok. Nincs hozzá fogható az egész világon.
- Meg abban, hogy kifacsarta a töködet. - röhögtem fel megint, aztán az anyukám emlegetése után újra megszólaltam. - Nagyon örülök nektek, Liam, de tényleg! Itt volt már az ideje, hogy összeszedj egy normális csajt!
- Hülye gyerek! - nevetett önfeledten. - Ezt még visszakapod. De tényleg nagyon sokat jelent ez nekem! - Ha nem is láttam az arcát, a hangjából tisztán kivehető volt, hogy mosolyog.
- És mit fogtok ma csinálni? - kérdeztem mosolyogva, miközben Obamának adtam pár falatot a kedvenc kekszéből.
- Remélem pihenni! - vágta rá azonnal.
- Komolyan félek, hogy valami szex őrültet szedtél össze!
- Na, akadj le a szexuális életemről! Nekem legalább van!
- Ez csúf volt. El se tudod képzelni milyen jóban vagyok a jobb kezemmel! - vágtam vissza sértődötten. - Plusz, nem fogom magam ilyen könnyen odaadni Zaynnek. - mondtam Obamát figyelve, aki valamiért a két mellső tappancsa közé fogta a kekszet és úgy rágcsálta. Komolyan, mint egy ember. Mostanában egyre többször csinálja ezt. Csak tudnám miért...
-Niall, már egy éve kerülgetitek egymást! - szólt rám Liam, mintha nem tetszene neki, hogy nem akarom elsietni a dolgokat. Ha szeret, akkor várni fog rám. Ha pedig nem szeret... Akkor tulajdonképpen nincs miről beszélni.
- Miért, nagyokos, szerinted mit kéne csinálnom? Máris lefeküdni vele? - csattantam fel. Mély levegőt vettem, ami segített kicsit ellazulni. - Sajnálom, nem akartam kiabálni. - motyogtam, szégyellve a forrófejűségemet. - Egyébként szóba sem került még ez a téma.
- Pedig nem ártana. Nem lennél ennyire feszült!
- Csak ezért nem fogok lefeküdni vele! - ráztam a fejemet hitetlenkedve. - Az olyan lenne, mintha kihasználnám! És különben is... Ki tudja, hogy utána mi lenne. Hogy elhagyna-e vagy... És ha nem lennék neki elég jó?... Az ágyban?
- Ugyan! Egyszer láttam a popódat, azóta olyanra gyúrok! Hülye lesz elhagyni téged! Amúgy meg csak szívatlak, tényleg nem kell elsietni a dolgokat!
- Mit láttál te? - nevetett fel Danielle mellette.
- Édes, szerinted ezután az este után fel tudom sorolni? - kérdezte Liam viccesen.
- Tudod mit? Lehet jobb is, ha nem tudom! - vágta rá Danielle. Úgy tűnik ez a lány nem csak csinos, hanem van humora is.
- Na, jól van, akkor én el is köszönök most! Indulnom kéne lassacskán.
- Lehet, hogy nekünk is örökbe kéne fogadni egy édes kutyust! - mondta boldogan Danielle.
- Na, még mit nem! A végén még agyon szeretgetitek! - tiltakoztam hevesen.
- Nem is igaz! Nagyon jó dolga lenne itt! - kontrázott rá Liam. - Van itt macska is, minden nap körbe tudná kergetni a környéken! - nevetett harsányan, de Danielle rászólt, hogy ő nem hagyná szegány cicát bántani.
Elköszöntem az "újdonsült házaspártól", megígérve Danielle-nek , hogy jövő héten találkozunk valamikor, aztán Obamával beszálltunk a kocsiba és elindultunk Manchester felé.

***

A menhelyen nem sokat gondoltam Zaynre, annak ellenére mennyire is vártam a kora esti kis randinkat, a kutyák jelenlétében csak velük tudtam foglalkozni.
- Niall, ezt a kis gombócot tegnap hozták be, de nem szobatiszta. - mondta az egyik munkatársam, a kezében cipelve az említett kutyust. Gomb szemei szomorúan bámultak, puha szőre piszkos volt. Egy szóval nagyon elhagyatottan festett. Amint ránéztem azonnal tudtam, hogy haza kell vinnem magammal.
- Istenem milyen édes vagy! - mondtam, miközben a kezembe adta a kutyust. Annak ellenére, hogy piszkos volt a bundája megsimogattam a fejét. Szemei felragyogtak a boldogságtól és kinyújtotta pici rózsaszín nyelvét, hogy végignyaljon az arcomon. Felkuncogtam a váratlan tettre és azon, hogy a világért se vette le volna rólam hűséges szemeit.
- Hazaviszem magammal! - kiáltottam fel.

***

Kezemben a most már tiszta kutyával léptem be a  külvárosban lévő házba. A még névtelen kis dögöt szabadjára engedtem, bár reméltem, hogy a vezetékeket nem találja meg magának.
- Horan. - biccentett felém főnököm, egy pillanatra kihajolva az irodájából.
- Sziasztok! - mosolyodtam el, ahogy az ismerős arcokat megpillantottam. Jól esett látni őket, még ha nem is mindegyikőjükkel volt szoros a kapcsolatom.
- Niall! - vigyorgott Max, a részleg technikusa. Lepacsiztunk, aztán Harry irodájába siettem.
Szegény kutyusra - aki, mint kiderült mindenhová követett - majdnem rácsuktam az ajtót, de az utolsó pillanatban észrevettem.
- Látom- nagyon komolyan veszed a munkádat!
- Ne szemtelenkedj, Styles! - néztem rá szúrósan aztán lehajoltam, hogy megsimogathassam a kislány fejét.
- Még jó, hogy a főnököd vagyok... - töprengett el egy pillanatra, amire csak nevettem.
- Szóval, van valami híred? - érdeklődtem, közben pedig ledőltem a fekete bőr kanapéra, de előtte gyorsan kibújtam a cipőmből, mert tudtam, hogy kinyír ha felteszem a koszos lábbeliket a kanapéjára.
- Szerencséd. - motyogta. Na, mit mondtam! - Mellesleg van hírem. A drága amerikaiak is rajta vannak az ügyön.
- Louis! - vágtam rá rögtön.
- Pontosan. Csak ők korábban kezdték a megfigyelést.
- Nem baj, még hasznos is, hogy többen tudnak rájuk vigyázni.
- Nos, igen. Erről is szerettem volna beszélni veled, Niall.
- Tudom.
- Nem! Nem tudod! A te feladatod az volt, hogy megfigyeld őket és szükség esetén megvédd őket, erre te belehabarodsz és apukásat játszol! - csattant fel mérgesen a főnököm és erőteljesen az asztalra csapott. A nem várt zajra ijedten összerezzentem és lesütöttem a szememet. - Elvárom, hogy a dolgodat végezd, és ne játszadozz munka időben! - Hangja higgadt volt. Minden szót jelentőségteljesen megnyomott amitől még ijesztőbbnek hatott.
- Igen is. Sajnálom, uram. Többé nem fordul ilyen elő. - motyogtam lehajtott fejjel, és zavartan az ujjaimmal babráltam.
- Helyes. - morogta és visszaült fekete bőrfoteljébe. - Most menj, tedd a dolgod, de még egy hasonló baklövést nem nézek el, értetted? - nézett zöld íriszeivel mélyen a szemembe. Még az apró pihék is felálltak a tarkómon jeges tekintetétől.
- Értettem, főnök. - motyogtam szinte hangtalanul, de a szemkontaktust nem mertem megszüntetni. Mikor végre elemelte a tekintetét levegőhöz kaptam és gyorsan kisiettem az irodából. Sietősen elköszöntem mindenkitől, felkaptam újdonsült kutyámat és szinte futva szeltem át az épületet. Harry-nek sikerült rám ijesztenie rendesen. Tudom, hogy amit mond, azt mindig betartja. Mindenkin átgázol, aki az útjában áll a céljainak. Nem számítanak neki az emberéletek. Tisztában van vele, hogy őt nem tudják elkapni.
Bár tudtam, hogy Zaynt és Landont nem bántaná, de engem simán kirúgatna vagy legalább is leszedne az ügyről. De egy részem, egy nagyon kis részem, ott belül azt suttogta, hogy Harry talán nem riadna vissza attól, ha bántania kéne őket... Nem szabad bízni benne. Lehet, hogy beszélnem kell majd Louis-val, mert az is lehet, hogy ő többet tud... Sajnáltam Zaynt, amiért ennyi álbarát veszi körül. Még ha tudtam is, hogy van Louis-n és rajtam kívül valakije, akkor is az elmúlt időben csak velünk töltötte az idejét.
Begördültem Zayn-ék háza elé és leállítottam a motort. Becsaptam a kocsiajtót és miközben a bejárati ajtóhoz léptem a zsebeimben kutattam a lakáskulcs után.
- Hogy csesznéd meg, Horan! -dünnyögtem magamban, mikor rájöttem, hogy a másolatot Liverpool-ban hagytam. - Max? - szóltam a telefonba, ahogy kollégám beleszólt.
- Nyisd ki az ajtót, aztán diktálom a kódot, te okoska. A hátsó ajtót könnyebb lesz kipattintani majd vissza. - darálta le azonnal, anélkül, hogy vázoltam volna a helyzetet. Túl jól ismer.
- Remek, remélem gyorsan végzek, mert még dogát is kell javítanom... - motyogtam, aztán Max-szel egyszerre nevettünk fel. - Ne röhögj, tényleg szeretem azt a munkát! Szeretek a gyerekekkel foglalkozni. És ne merd ezt félreérteni! - szóltam rá élesen.
- Ha nem figyelmeztetsz, eszembe se jut!
- Na, bazd meg, Max! - káromkodtam el magam nevetve. - Mondd a kódot, de gyorsan!
- Még bele férne egy vicc!
- Amit te viccnek nevezel, mások kínzásnak.
- Most megtehetném, hogy direkt rossz kódot mondok...
- Nyugodtan, feltéve ha kész a végrendeleted.
Miután végre kiböki a kódot, bemegyek a lakásba és nagyot szippantok a levegőből. Olyan igazi otthon illat fogad. Érzem, ahogy a tüdőm megtelik oxigénnel és jólesően felsóhajtok. Tudtam, hogy nincs sok időm, és takarító is érkezhet bármikor, ezért az apró kamerákat előbányásztam a táskámból és a konyha asztalra helyeztem őket. A konyhába, a nappaliba és a lenti fürdőbe raktam, aztán Zayn műterem szerűségébe is, bár tudtam, hogy azt kevesebbszer használja. Az emeletre érkezve majdnem elhasaltam egy játék autóba, de az utolsó pillanatban megkapaszkodtam a korlátban. Hangosan felnevettem szerencsétlenkedésemen és arrébb raktam az útból az autót. Beléptem Zayn hálószobájába és olyan helyet kerestem, ahol kevésbé lehet észrevenni egy kamerát. Végül találtam egy festményt az ágyával szembeni falon, egy polcon. Sikeren ráerősítettem a festmény képkeretére. Pár lépést hátráltam, hogy megszemléljem a művemet. Szerencsémre a képkeret pont fekete színű volt, így nem látszott nagyon a kis kamera. Ha nem tud róla az ember és nem keresi, akkor talán nem is látszik annyira... Na, mindegy, úgy sem találok jobb helyet neki. Nagy sóhaj kíséretében utoljára még végig néztem a szobán, majd elindultam lefelé a lépcsőn, az előszobába. Felkaptam a táskámat a vállamra és kiléptem a lakásból. Miután bezártam az ajtót, két leellenőriztem, hogy jól záródott-e, utána beszálltam a kocsiba és hazafelé vettem az utamat.