2016. május 5., csütörtök

9. fejezet

9. fejezet 



Külső szemszög: 

A new yorki tetőlakás most is makulátlanul tiszta volt. Fertőtlenítő szag. Sokkal jobb, mint az alvadt vér és a húgy szag. Tatjana szemrebbenés nélkül dőlt el a kanapén, szemével a várost kémlelve, ami a kései órák ellenére is úgy festett, mintha nappal lenne. Sose tudott betelni a látvánnyal. A magasan húzódó felhőkarcolókkal és a Central parkra néző kilátással. Többe került ez a lakás és a védelmi rendszere, mint a fél toronyház, de telt rá neki. Hogy ne telt volna, ha valaki az egyik leggazdagabb orosz maffia lányának születik? Aztán egy kis szerencsével kifoszt egy sikeres művészt... Tökéletes életnek indult. Mert Tatjana Romanova még csak harminc éves, de annyi pénzzel rendelkezett, mint a szomszédos bank egy heti forgalma. Ami Amerikában több volt, mint amennyit egy átlagos ember el tudna képzelni. Ő mégis ideges volt. Nagyon ideges. Manikűrözött körmeivel felsértette a fehér bőrt, ahogy belevájta ujjait. 
- Hölgyem?- hallatszott a felénk kérdés. A nő hangosan felhorkant. Gyűlölte amikor a biztonsági őrei, akik háromszor akkorák, mint ő, ilyen nyuszi hangon beszélnek. 
- Wasilij, annyira puha pöcsű vagy, hogy nekem ég az arcom anyád helyett!- csattant fel. Előszeretettel sértegetett mindenkit. Csakhogy a férfi okosabb volt. Jóval okosabb, mint a nő, ezért csöndben bólintott. 
- Mr. Giggs már a liftben van. Az autóját most ellenőrizzük. A testőrjeit bezártuk az alagsori lakásba. 
- Rendben. Szóljon a házvezetőnőnek, hogy terítsen meg két főre. Nagy előrelépés lesz ez.

***

- Ms. Romanova,- biccentett Mr. Giggs. A szokásos öltönye helyett melegítőnadrágot és nagy márkájú sportcipőt viselt. Még így is jól fest,- gondolta a nő, miközben végig gondolta, milyen régen volt már férfivel. Hát még úgy, hogy szerelemből... 
- Milyen jó, újra találkozni magával,- mosolyodott el nyájasan Tatjana és egy csókot nyomott a férfi arcára- remélem éhes, mert ahogy érzem a szakácsom fantasztikus ételt varázsolt mára is. 
A férfit irritálta ez a bájolgás. Nem szerette az erőltetett vacsorákat, se az olyan nőket mint Tatjana. Orosz és pénzéhes. A lehető legrosszabb keverék. Azt még elnézte neki, hogy lehetetlen angol kifejezéseket használt, sőt azt is, hogy olyan lekezeléssel beszélt a Scotland Yard-ról, de azt nem, hogy fenyegette. Mégis jó képet kellett hozzá vágnia. Byron Giggs. Jómódú családban nőtt fel, ahol a gyerek és a tanulás volt az első. Aztán könnyedén végzett az egyetemen és óriási szerencsével gyorsan főnök lett belőle. A gyerekei imádták, a beosztottjai fel néztek rá. Neki mégis egy orosz maffiózó lányával kell most itt ülnie, mert megfenyegették. Ha nem tesz eleget, a húsz éves lányát hipp-hopp kirúgják a Harvadról, a fiát pedig, aki katonaként szolgált Irakban, kivégzik. Világosan és érhetően vázoltak mindent az oroszok neki abban az emailben, amit a privát fiókjára kapott. Rögtön tudta, hogy nem heccből küldték neki. Akkor, pontosan fél évvel ezelőtt, utálta meg a munkáját. 
- Sajnos a feleségemmel asztalt foglaltunk mára, mert a házassági évfordulónkat ünnepeljük, de máskor nagyon szívesen,- közölte a férfi, közben a legnagyobb megbánást csempézte az arcára. Színésznek még mindig elmehet- gondolta savanyúan. Hacsak nem a börtönben végzi. 
- Sajnálatos,- fintorodott el a nő. - Nos, akkor térjünk a lényegre. Elhozta amit kértem? 
- Igen. A címeket és a telefonszámokat. A búvóhelyeket viszont nem tudtam kideríteni. 
- Nem baj, ez is elég lesz. Köszönöm. Ezzel a mi üzletünk véget is ért. 

***



Niall szemszöge:


Mégis mi a francot csinálok?

Ezt a mondatot ismételgetem mióta hazaértem.
Elhatároztam, hogy megmondom neki: nem lehet köztünk több barátságnál.
Erre pont az ellenkezőjét teszem! Úgy viselkedem, mint egy ostoba tini lány! Csókolózunk, nevetgélünk, viccelődünk egymással, és teljesen hülyét csinálok magamból! Nem volt bennem annyi, hogy megmondjam neki az igazat. Vagyis a hazugságot, amihez tartanom kell magam. De a tettei és a szavai olyan hatással vannak rám, hogy beleőrülök! Nem tudok tisztán gondolkodni mellette.
A park felé sétálva még tiszták voltak a gondolataim. Azt a pár sort mondogattam neki, amiket mondanom kellett volna neki, és amik oly' kegyetlenek lettek volna. Tudtam, hogy hazudnom kell neki, annak ellenére, hogy mindennél jobban vele akarok lenni. A kettőnk érdekében kell hazudnom neki! - emlékeztettem magamat percenként. De amint megpillantottam az ezernyi érzést a szemében és a gyönyörű mosolyát azonnal egy csapásra kitörlődtek a józan gondolatok a fejemből.
A laptopomat az ölembe rakva leültem az ágyamra, hogy megnézhessem mi újság Zaynékkel. Hátamat az ágykeretnek támasztottam, és vártam, hogy betöltsön a kép.
Zayn éppen a fürdőszobából lépett ki egy szál alsónadrágban. Már a látványra összegyűlt a nyál a számban és erősen be kellett harapnom a számat, nehogy hangosan felnyögjek. Hosszú bronz barna combján minden lépésnél kidomborodtak  az izmok, a mellkasán apró víz cseppek csillantak meg.
A haja most nem volt tökéletesen beállítva, hanem a homlokára tapadt a víztől, de még így is rohadt dögös volt. hálás voltam magamnak azért, mert jó minőségű kamerákat szereltem fel.
Minden egyes izmot tökéletesen láthattam
Éreztem, hogy a testemben lévő vér teljesen máshová költözött... Pontosa. Az agyam alig működött, lent pedig háborút is nyertem volna. Lassan beletúrt a hajába. Még ez az egyszerű mozdulat is olyan hatással volt rám, hogy muszáj volt megmarkolnom a lepedőt. Egy pillanatig tanácstalanul állt a szobában, az ajtóhoz lépett és kulcsra zárta. Akkorát nyeltem, mint még soha. egy részt megmarkoltam a telefonomat, hogy ha valami furcsa dologra készül riaszthassam a kollégákat. Más részt izgatott voltam. Nagyon is.
Kiguvadt szemekkel néztem ahogy szétterül a sötétlila ágyneműn. Istenem, ez a nap már most jobb, mint az összes többi! A hátán feküdt, az ujjait beleakasztotta a fekete anyag gumi részébe és lassan lecsúsztatta a combjain. Sosem láttam még ruha nélkül, de milliószor játszottam el a gondolattal, hogy vajon az a "része" is ugyanolyan tökéletes-e, mint a többi. És most már biztosan kijelenthetem, hogy sokkal, de sokkal tökéletesebb. Újra egy tizenéves fiúnak éreztem magam, akiben túltengnek a hormonok . Eldobta a szoba egyik részébe a fekete anyagot és utána olyat tett, amitől hangosan felhördült és majdnem leejtettem a kezemből a laptopot.
A jobb kezével rámarkolt a merevedésére és köré fonta az ujjait. Szinte éreztem a megkönnyebbülését. A farkán kidudorodtak az erek és szinte lüktetett. Hüvelyk ujjával a makkját dörzsölte, a mellkasa  már most hullámzott, és hangosan lihegett. Az agyamnak a része, amelyik még nem vesztette el teljesen a csatát, azon gondolkozott, hogy kire gondolhat a szex isten, miközben kielégíti magát. Végül, mikor egy öblös nyögést hallatott, akkor minden hasonló féltékeny gondolat semmivé foszlott. Azon kaptam magamat, hogy ujjaim maguktól indulnak kalandra a saját testemen. Nem tudtam kordában tartani magamat. A fekete hajú a szabad kezével mélyen beletúrt a hajába, a háta ívbe hajlott, amint az élvezet végigsöpört a testén. Elengedte a péniszét így tökéletes rálátást nyújtva nekem. Lejjebb nyúlt az érzékeny golyóira. szinte egyszerre nyögtünk fel.
Izmos karjain megfeszültek az izmok, a combjai is megremegtek egy pár másodpercig. Letettem a laptopot magam elé, oldalra fordultam az ágyon, hogy gyorsan lehúzhassam az altájékon zavaró ruhákat. Kis Niall szinte helyettem is felsóhajtott, hogy végre szabadon lehet ő is. Így még sosem csináltam, hogy közben mást néztem maszturbálni, viszont Zaynre gondolva már sokszor csináltam. Oh, hogy mennyire szerettem volna most ott lenni vele és átvenni a keze helyét a számmal és a nyelvemmel! Zayn a vágytól ködöd tekintettel bámulta a plafont, miközben a keze hol őrült tempóban, hol pedig lusta mozdulatokkal csúszkált a kőkemény farkán, néha végigsimítva az ereken.
Még hozzá sem értem a farkamhoz, de már ettől a kis műsortól  kibuggyant az elő nedvem.
Hevesen kapkodtam a levegőt, ahogy Zayn megállt és egy izzadság cseppet letörölt, a mellkasán végigsimított, mellbimbóját megdörzsölte, amitől az izmos hasán pihenő pénisze megrándult és egy kicsit megemelkedett.
Hangosan nyöszörögtem, miközben a makkomat dörzsöltem és a képernyőt bámultam, mintha azon múlna az életem, És valahogy így is volt. Ha ott lettem volna, és én kényeztetem, akkor az egyik kezemmel összekulcsoltam volna az ujjainkat, míg  a másikkal gyengéden megcsipkedtem volna a mellbimbóit és mielőtt végigcsókoltam volna a felsőteste minden egyes négyzet centiméterét, a körmömmel végigszántottam volna a mellkasán és a hasán, hogy kéjes fájdalmat okozzak neki.
Mintha tudta volna, hogy mire gondolok hangosan és kétségbeesetten felnyögött és a nevemet ismételgette. Hatalmasat dobbant a szívem és úgy éreztem meghalok ha most azonnal nem csókolhatom meg. Égetőbb volt, mint a  fájdalom az alhasamban. Pedig az is mart, mintha égető tűt szúrtam volna bele. Egyre gyorsabb tempóban mozgattam a kezemet a hosszomon, a hátam ívbe feszült, a lábaim remegtek és levegő után kapkodtam. Zayn a nevemet kiáltva érte el a csúcsot és perceken keresztül rángatózva élvezett. Nekem sem kellett több; a szenvedély és az élvezet az arcán őrjítően dögössé és gyönyörűvé tette. A hasamat és a mellkasomat sűrűn beborította a ragacsos, meleg fehér folyadék.
Tompán érzékeltem, hogy ráz a hideg. Kirángattam magam alól a takarót és betakartam vele a meztelen testemet, de közben a szememet egy pillanatra sem  vettem le a képernyőről. Zayn is betakarózott; fejét belefúrta a párnába, fekete haja kócosan terült szét a fehér anyagon. Most még gyönyörűbbnek látszott, mint máskor.
- Jó éjszakát, Zayn. - suttogtam és kikapcsoltam a laptopot.
Az utolsó gondolat az volt, hogy szeretem.

Reggel egy órával korábban keltem, mint ahogy szoktam. Mégis annyira kipihent voltam, nem beszélve arról, hogy még mosolyogtam is. Fütyörészve készítettem reggelit, a két kutyának egy-egy kekszet is adtam jutalmul, amiért nem rágtak össze semmit. Bekapcsoltam a laptopot, és amíg arra vártam, hogy betöltsön gyorsan fogat is mostam. Pizsiben, a nevetséges szőrmés papucsomban az étkezőasztalhoz a dolgozatok mellé, hogy minél előbb betudjam fejezni, hogy a délutánomat edzéssel és erősítéssel tudjam tölteni. Lassan most már fodrászhoz is el kéne mennem, mert nagyon hosszú a hajam és a lenövés sem néz ki jól.
Obama befejezte az evést és látványosan unatkozni kezdett. Egy ideig még elvolt a labdájával, de utána odajött hozzám és a combomra hajtott a fejét és nagy barna szemeivel szomorúan nézett fel rám.
- Most nem tudok játszani veled, mert dolgom van. – mondtam és megsimogattam a puha bundáját a nyakán. – Menj és játssza az új barátoddal, oké? – mosolyogtam rá és visszatértem a munkámhoz. 


                                                                  **********

Olaszországról gyűjtöttem anyagot -, mert azt fogjuk venni a következő órán – amikor elakadtam, ugyanis nem vagyok jártas ebben a témában, de azt is szeretném nekik megtanítani, mert szinte minden országnak és városnak más a művészete. Egyetlen segítségem maradt: Zayn.
Azonnal tárcsáztam a számát, ő pedig pár csengés után fel is vette.
- Szia Zayn, nem zavarlak most? – kérdeztem az ajkamba harapva.
- Niall! – hangjából sütött a jókedv. – Dehogy zavarsz! Hogy vagy?
- Oh, az jó. Jól, köszi, csak elakadtam valamiben és egyedül te segíthetnél.
- Mesélj, miről van szó? Jól vagy, ugye?
- Igen, igen. Minden rendben azon kívül, hogy nem tudok semmit Olaszország művészetéről és kultúrájáról és azt vesszük most... – húztam el a számat, bár ezt ő nem láthatta.
- Biztos vagyok benne, hogy sokat tudsz, róla csak nem tudod, mi lenne a megfelelő az órára. Nagy anyag az biztos… - pár másodpercig hallgatott aztán megszólalt. – Szerintem pár nagyobb várost tegyél bele. A Vatikánra szerintem szánj egy órát külön. Milánó, Róma, Firenze, Nápoly és Velence lenne a legérdekesebb véleményem szerint. Pont a gép előtt vagyok, küldök át pár saját készítésű képet pár mondattal, jó?
- Huh rendben. Köszönöm a tippeket, és amiket átküldesz. – a szívem úgy dobogott, mint egy tizenéves kislánynak, akit most hívott randira a srác, akibe bele van zúgva. Buta Niall! Ez nem jelent semmit!
- Ugyan, szeretek ezzel foglalkozni. Mesélj, milyen napod van eddig? – a háttérben a billentyűzet pötyögését lehetett hallani.
- Nem olyan rossz, főleg most, hogy beszélgetünk. Hiányzott a hangod. – mondtam egy halvány mosollyal. – És neked?
Kis csönd állt be én pedig már aggódni kezdtem, hogy esetleg túl érzelmesre sikerült a napom jellemzése… Jaj Horan!
- Te is hiányzol!
Hiányzom neki! Hiányzom neki! Csak ez villogott az agyamban. Mint valami tinédzser…
- Landon Louis-val vásárolgat… Louis kicsit elkényezteti. Na, jó, nagyon. Két hét múlva lesz a szülinapja és már szülinap hónapot tartanak… - hallatszott a hangján, hogy igazából nem haragszik a barátjára, inkább jót mulat rajta.
- Komolyan december 23.-án született? Mellesleg, ez a keresztapák dolga, nem?
- Igen, egy kis ajándék… De, Louis ezt bőven túlteljesíti. Na, közben elküldtem az emailt, remélem, hogy hasznodra válik. Sajnos, most mennem kell dolgozni, mert van egy kis lemaradásom, de este hívlak!
- Köszönöm még egyszer! Hálás vagyok érte! Oh, értem, rendben. Jó munkát! Szia! – mondtam kicsit csalódottan.
- Szia, Niall! – semmi mást nem mondott csak letette a telefont. Remek, köszi. Édes vagy Zayn.
Fél órán keresztül rendezgettem azokat, amiket átküldött, közben megcsodáltam a képeket is. A két kutya már nagyon nehezen bírt magával, így úgy gondoltam, ideje kimenni velük az udvarra.
Átöltöztem melegítő ruhába, de amint kiléptem a teraszra, vissza is rohantam egy téli kabátért ugyanis nagyon hideg volt kint. A két kutya azonnal eltűnt a bokrok és fák között, én pedig arrébb toltam a kültéri asztalt és székeket, hogy elférjek.
Miután belemelegítettem lefutottam egy pár kört a ház körül és nekiálltam a gyakorlatoknak. A kisebbik kutya játéknak fogta fel az egészet, ezért előszeretettel ugatott rám játékosan és fúrta a fejét az enyém ellen. Obama békésen ücsörgött pár méterre a fűben valamit kapargatva a földön. Fájt, hogy Zayn ilyen gyorsan lerázott. Nem tudtam miért tette és felhívni is hülyeség lenne, mikor ős kijelentette, hogy sok a munkája. Persze, megértem, hogy sok a munkája, de ha neki mindig fontosabb lesz az, mint én akkor… Nem Horan! Ne csináld ezt! Gondolj szépen a tegnapi napra és mosolyogjál. Ja, és persze ne beszélj magadban, mint valami diliházból szabadult. Más fél óra múlva éreztem, hogy az izmaim már kétségbeesetten kiáltanak, hogy fejezzem be, így engedve nekik leültem a földre, hogy nyújtással segítsek rajtuk. A kiképzésen hasonló edzéseket végeztünk, sőt tanultunk pont azért, hogy a későbbiekben is edzhessünk.
Mikor már éreztem, hogy a testem kezd kihűlni és a télnek köszönhetően már a napot is csak félig láttam, úgy döntöttem, ideje bemenni. A két kutya első szóra hozzám rohantak és nyugodtan tűrték, hogy megtöröljem őket, elkerülve azt, hogy össze sározzák a házat. A meleg levegő kellemesen cirógatta a bőrömet, ahogy bezártam magam után a terasz ajtót és megszabadultam a hideg, izzadt ruháimtól. Egy szál alsónadrágban sétáltam a konyhába, hogy igyak, amikor csöngettek. A két kutya már az ajtó előtt csaholt, így arra következtettem, hogy csak ismerős lehet. Egyik kezemmel kinyitottam az ajtót a másikkal pedig a vizes palackot szorongattam.
- Zayn?
- Szia, Niall!
És így álltunk bő egy percig. Ő bámulta a libabőrös félmeztelen testemet én meg az ajkait, ahogy a fogaival beleharap. Pislogni se tudtam, olyan vágyat ébresztett bennem. Barna szemei most feketében pompáztak, a vágy legédesebb jele volt ez.
- Bemehetek? – kérdezte végül és nehezen a szemembe nézett. Nyeltem egyet, hogy megtudjak szólalni és próbáltam lenyugtatni a testemet, hogy ne kerüljek kínos helyzetbe.
- Persze, gyere csak. – mosolyodtam el, és ahogy beengedtem figyeltem, hogy lerúgja a cipőjét, a melegítőjét pedig felakasztja, kibontottam a vizet és nagy kortyokkal az egészet megittam.
- Sziasztok! – mosolygott Zayn, ahogy a kutyák egyenesen letámadták.
Amíg nem figyelt, lepillantottam alsó testemre és magamban örültem, amiért vágyam bizonyítéka alig látszódott, hála a hosszított és bő fazonú alsónak.
- Edzettél? – pillantott újra rám és guggoló helyzetből újra végig nézett rajtam. Ha így folytatja, anorákot kell húznom, hogy eltakarjam magamat.
- Igen, bocsi elrohanok zuhanyozni, addig nyugodtan egyél a sütiből, a konyhában van. – mosolyogtam rá és letöröltem a homlokomról egy izzadságcseppet. Utáltam, amikor izzadtan és büdösen mutatkoztam. Bár én magamon csak a parfümömet éreztem, lehet Zayn mást érzett.
- De előtte ugye azért üdvözölsz? – mosolyodott el féloldalasan.
- Persze. Üdv! – vágtam rá azonnal és a kezemmel is intettem egyet.
Felnevetett aztán felállt és pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot. Rendesen kitépte a kezemből az üveget és a mellettünk lévő asztalra vágta, aztán a derekamba markolt és erősen a falnak nyomott. Nem a fájdalomtól, sokkal inkább a vágytól felnyögtem és most én voltam az, aki nem bírt magával. Körbe öleltem nyakát és magamhoz húztam a fejét, hogy megcsókolhassam.
- Zayn… - nyögtem a szájába és az ágyékomat keményen az övéhez nyomtam.
- Hmmm mi lenne, ha ezt a zuhanyt közösen ejtenénk meg? – morogta az alsó ajkamba harapva.
- Nem lenne az még korai? – sóhajtottam fel, mert úgy döntött, hogy a nyakamat árasztja el forró csókjaival és pontosan az állkapcsom alatt megszívta a bőrömet.
- Szerinted érdekel ez most? – vigyorodott el féloldalasan és a nyelve hegyével újra bejárta az előző útját a nyakamon.
- Engem se… - suttogtam magam elé, bár csak homályosan láttam bármit is, annyira megbabonázott, ahogy a nyakamat kényeztette. Tudtam, hogy nem fog rajta nyomokat hagyni, mert most tényleg nem a durvaságról szól ez.
- Kibaszottul dögös vagy. – sóhajtotta a fülembe. Ujjaival hasam felé kalandozott, amitől gyorsabban kapkodtam a levegőt. Biztos voltam benne, hogy nem létezik más a földön, aki ennyire transzba tud ejteni. Meguntam tétlenségemet, belemarkoltam a hajába, gyengéden elhúztam magamtól és lecsaptam ajkaira. Ahogy felnyögött, úgy lettem én is egyre bátrabb és tarkójától egészen a derekáig végigcirógattam a hátát. Mind a két kezével végigsimított a derekamon, majd onnan a fenekemre csúsztatta és erősen belemarkolt. Akkorát nyögtem, hogy a két kutya ijedten felkapta a fejét a szunyókálásból. Zayn belekuncogott a fülembe és a tenyerével gyengéden masszírozni kezdte a fenekemet a fehér anyagon keresztül. Jóleső sóhajok hagyták el a számat és egyre többször húztam meg a haját erősen.
A fejemet belefúrtam a nyakhajlatába és igyekeztem egyenletesen venni a levegőt. Zayn kibaszott fantasztikusan csinált mindent. Ehhez képest én amatőr vagyok. És még nem is történt közöttünk semmi komolyan dolog. Édes Istenem!
- Szóval, meggyőztelek a zuhannyal kapcsolatban? Nem mintha nem lenne így is fantasztikus illatod, de félek, hogy megfázol. – suttogta a fülembe, de közben nem hagyta abba a gömbök tapizását és az ágyékát se húzta vissza így nehezen tudtam felfogni a kérdését.
- De csak akkor…
- Ha? – kérdezte türelmetlenül, és elhajolt, hogy egy kicsit a szemembe tudjon nézni.
- Ha nem szólod le a… - istenem Niall! Mekkora barom vagy! Bele se kellett volna kezdeni a dologba.
- Kicsi, most is majdnem félmeztelen vagy. Mi újat tudsz még mutatni? – kérdezte és lágy puszit lehelt a számra. Lehajtottam a fejemet és jelentőségteljesen a farkamra néztem. Követte a pillantásomat és hangosan felnevetett.
- Nem hittem volna, hogy ilyen szégyenlős vagy. Elég szemérmetlenül tudsz nyögni, amit imádok. És ne izgulj, biztos vagyok benne, hogy ez is – mondta, és itt gyengéden rámarkolt a farkamra – gyönyörű, mint te.
Halkan felnyögtem, a hátam ívben hátrahajlott és kapkodtam a levegőt.
- Szóval, ne légy szégyenlős. Előttem ne. – mondta édesen és egy puszit lehelt a nyakamra.
- De most már tényleg menjünk, mert éhes vagyok. – kacsintott rám egy huncut vigyor kíséretében, amitől félrevert a szívem. Hagytam, hogy összekulcsolva a kezünket és felvezessen a fürdőszobába. Pár pillanat alatt ledobálta magáról a pólót és a nadrágot és egy szál alsónadrágban állt előttem. Ha most nem visz el a szívinfarktus, akkor soha, gondoltam magamban cinikusan.
- Ha már a jó testeknél tartunk… A tiéd se rossz, Malik.
- Kösz Horan. Remélem elfogadható.
- Elviselem magam alatt.
Na, Niall! Megtaláltuk a tökeidet!
- Akarod mondani feletted? – lépett közelebb hozzám.
- Abban is kiegyezek.
- Akkor most vetkőzz! – parancsolt rám. Nagyot nyeltem. Igazából óriásit. Lassan akasztottam az anyag oldalába az ujjaimat aztán nem tököltem. Egy gyors mozdulattal lerántottam magamról. Zayn éhes tekintete egyből a merevedésemre siklott és hihetetlenül dögösen beharapta az ajkát. Oké, talán mégsem olyan rossz, gondoltam. Közelebb léptem hozzá és a két mutatóujjamat beleakasztva az alsónadrágjának a gumi részébe húztam magamhoz közelebb.
- Igazam volt, mint mindig. – nézett a szemembe és óvatosan beharapta az alsó ajkamat és meghúzta. – Tökéletes. Ezért izgultál, kicsi?
Lehunytam a szememet és átdugtam a nyelvemet a szájába, hogy táncba hívjam az övét. Lágyan masszírozta a nyelvemet, miközben a kezeit ismét a fenekemre csúsztatta és erőteljesen belemarkolt. Felsikoltottam, mikor megéreztem, hogy a körmeit is belemélyesztette a bőrömbe.
- Imádom a fenekedet. – lehelte. – De így, alsó nélkül sokkal jobb.
Éreztem, hogy kezd vörösödni az arcom, ezért gyorsan lehajtottam a fejemet és mivel amúgy is kezdett idegesíteni, hogy van köztünk egy ruhanemű lassan lehúztam róla az utolsó zavaró tényezőt is. Lerúgta a bokájáról és elhajítottam valahová. Nem nagyon figyeltem, ugyanis másra koncentráltam. Annyira természetesen kulcsolta az ujjait a férfiassága köré, hogy az szinte fájdalmas volt. Lágyan kezdte fel és le mozgatni a kezét, amire morgásszerű hang tört fel a torkomból és ellöktem a kezét, hogy én foghassam.
- Jól van szöszi! Reménykedtem… - szólt hozzám kissé akadozó hanggal. Elmosolyodtam és amilyen szenvedélyesen csak tudtam, megcsókoltam. Puha ajkai veszélyes ellentétet alkottak az izmos, szálkás testével. Pillanatok alatt letudott venni a lábamról. Nem figyeltem, hogy a fenekemen vannak-e még a kezei, de amikor megéreztem, hogy a hüvelykujjával a makkomon köröz elveszítettem a kontrollt. Berángattam a zuhanyfülkébe, megnyitottam a hideg vizet és hagytam, hogy felülről a felhevült testünkre folyjék. Szinkronban nyögtük egymás szájába, miközben Zayn a makkomat dörzsölte és az ujjaival a hosszomon dolgozott. Az én kezem hol gyorsan, hol lassan dolgozott a farkán, kéjes sóhajokat kiváltva a szex istenből. El sem hittem, hogy én váltom ki belőle ezeket a hangokat. Eszméletlen érzés volt. A hideg víz ellenére olyan meleg volt a kis fürdőszobában, mintha egy szaunában lettünk volna. A szívem eszeveszett ütemben dobogott, már szinte fájt, de semmi pénzért nem hagytam volna abba.
- N-Niall… Szöszi… Azt hiszem – nyökögte nehezen, miközben a nyakát szívtam a torka alatt – Elfogok…
- Nem! – kiáltottam fel kétségbeesetten. – Még ne! – parancsoltam rá.
- Niall… - motyogta figyelmeztetően, mert parancsom ellenére még mindig kényeztettem jobb kezemmel, ballal pedig golyóihoz nyúltam. Egy pillanatra fenn akadtak a szemei, aztán olyan mélyről nyögött fel, hogy kis híján elmentem tőle. Hosszan, görcsösen élvezett, testét áramként rázta a vágy. Nem könnyítettem meg a dolgát, újra és újra végigsimítottam hosszán, aztán amikor légzése lassan az elfogadható kategóriába érkezett, gonoszan megdörzsöltem makkját a tenyeremmel.
- Jézusom – csapta hátra a fejét. Pont egy másodpercnyi pihenőt hagytam neki mindig, hogy elhiggye, befejeztem. Elengedtem a golyóit, tövénél megmarkoltam, tenyeremet rászorítottam és először lassú, majd szörnyen gyors tempóban körözni kezdtem.
- Kérlek! – kiáltotta, de a szó végét elharapta, ahogy kezembe préseltem saját péniszemet is. Nem bírtam megállni, hogy ne dörzsöljem őket össze. Szinte egyszerre nyögtünk fel. Ujjait csuklóimon éreztem, de túl gyenge volt ahhoz, hogy eltántorítson.
- Csak még egyet, Zayn – hajoltam füléhez. Kétségbeesett nyöszörgés volt a válasza, de tudtam, hogy igazából élvezi.
Bánatomra elengedtem farkamat és megfogtam az övét. A víznek hála nem kellett síkosítással foglalkoznom. Tenyeremmel tölcsért formáltam, de mielőtt akcióba léptem volna, rápillantottam az arcára. A vágytól ködös szemei kíváncsian és vágyakozva figyelték a kezemet. Fejemmel megböktem az övét, ösztönözve, hogy rám nézzen. Csak egy pillanat volt, amíg nem nézett rám, de kihasználtam. Azonnal támadásba lendültem. Nyöszörgött, kiáltozott, és kérlelt is, de én csak dörzsöltem. Aztán egy másodpercre elhallgatott majd hangosan felkiáltott és szárazon elélvezett.
A mellkasunk olyan közel volt egymáshoz, hogy éreztem a szíve eszeveszett tempóban dübörög a mellkasában és alig tudja tartani magát a lábán.
- Hé, Zayn! – suttogtam és felemeltem az állát az ujjammal, hogy a szemébe tudjak nézni. – Ugye nem fogsz elájulni?
 A szemei, mint két hatalmas tátongó fekete űr.
- Nem, nem. Csak egy percet kérek.
A kezével az enyém után kapott és mikor megtaláltam összefűzte az ujjainkat. Úgy érzem ez elég erőt adott neki, hogy kicsit magához térjen, (kicsit elbambultam közben; a mellkasán lefolyó izzadság-és vízcseppek nagyon érdekfeszítőnek tűntek) mert a következő pillanatban a másik kezével a farkam alá nyúlt és a golyóimat vette a kezébe, míg ezzel egy időben rátapadt a szájával az egyik mellbimbómra és szívni kezdte.
- A-aah Za-Zayn kérlek! – nyögtem összefüggéstelenül a szavakat. Rászorítottam a kezére, a másik kezemmel pedig beletúrtam a hajába és erősen meghúztam – jelezve neki, hogy ne hagyja abba. Öblösen felnyögött a fájdalomra és lágyan belemélyesztette a fogát az amúgy is érzékeny mellbimbómba. Azonnal libabőrös lett az egész testem és kéjesen felsóhajtottam. Éreztem a bőrömön, hogy elmosolyodik majd elkezdte a szájával feltérképezni a felsőtestemet. Nem maradt olyan négyzetcentiméter, amit ne csókolt volna meg, és jó sok helyen kis is szívta a bőrömet. Gyönyörűen mutatott a szinte porcelán fehérségű bőrömön a sok vörös és lila folt. Lihegve felegyenesedett és mélyen a szemembe nézett. Amikor találkozott a tekintetünk a szívem hatalmasat dobbant és tudtam, hogy hozzá tartozom. Elég volt egy simítás a hosszomon és azonnal felrobbant körülöttem a világ.

********

Az ágyban feküdtünk tiszta ruhában, egymást ölelve. Ez valami teljesen más volt. Úgy éreztem, hogy a kapcsoltunknak szüksége volt egy ilyen intim pillanatra, hogy stabil legyen. És nem utolsó sorban kibaszottul fantasztikus volt. Mind a kettőnk arca kipirult volt, a hajunk kócos, de sosem éreztem még élőbbnek magam. A szememet félig lehunytam és élveztem ujjainak gyengéd érintéseit az arcomon.
- Hát azt kell, hogy mondjam, nem vagy semmi, szöszi – nevetett fel és megbökte az orromat.
- Mire célzol? – mosolyogtam önelégülten.
- Elég jól kifárasztottál, de gondolom észrevetted – vigyorgott édesen és a számra simította az ujját.
- Ó, hogy az. Úgy láttam felettébb élvezted – kacsintottam rá és a mellkasomra böktem bizonyítékként.
- Így is van – nyomott egy lágy puszit a számra. – Mutasd, látni akarom! – bökött a pólómra, jelezve, hogy húzzam fel.
Felhúztam az anyagot egészen a nyakamig. Barna íriszei rögtön rátapadtak fehér bőrömre. Felemelte a kezét és lassan végigsimított minden egyes folton.
- Egész jó munkát végeztem. Most már mindenki látni fogja, hogy az enyém vagy.
Kipirult arcom még vörösebb lett a szavai hatására. Talpaimmal végig simítottam a vádliján, aztán szinte ledobtam magamról, ahogy Zayn mérgesen felkiáltott.

- Mint a béka segge, Horan!- célzott a talpaim hőmérsékletére. Felpattant a kanapéról és a szekrényhez sietett, hogy zoknit szerezzen nekem. Fejem mögé raktam a kezeimet, és vigyorogva figyeltem, ahogy morgolódva keresgéli a zoknit, hogy felvegyem. 
- Jó a kilátás,- céloztam arra, hogy a hajolgatásokra megfeszült az anyag a fenekén . 
- Ha megfázol, nem lesz ebben részed,- vágott vissza morcosan. Elhallgattam, lebiggyesztettem ajkaimat és szomorúan néztem rá. Megfordult, hozzám vágta a zoknit, aztán követte a zokni útját és ügyelve, hogy ne okozzon (akkora) fájdalmat, rajtam landolt. 
- Nem bírlak,- szóltam felé félvárról és lelöktem magamról testét, hogy felvehessem a puha, rikító zöld zoknikat. - Gonosz vagy!- tettem még hozzá, ahogy láttam, hogy sikerült azokat a darabokat választotta, amin a következő szöveg szerepelt: Csúnya zokni, de szeretlek! Ezt a fantasztikus ajándékot még az öcsém barátnőjétől kaptam, akivel minden egyes percben, amikor csak találkozunk húzzuk egymás agyát. 
- Te pedig édes. Kis ír ördög. 
- Hogy mit mondtál?- kaptam fel a fejemet azonnal. Soha nem mondtam még neki, hogy ír vagyok. És biztos vagyok benne, hogy az iskolában is- Liamen kívül- mindenki úgy tudja, hogy angol vagyok. 

Sziasztok! Köszönjük a kommenteket az előző részhez és a kis meglepetésünkhöz is azt az egyet, Levontuk a tanulságot, többet nem lesz meglepi :D ! Jó olvasást kívánunk a mostani részhez, amivel elég sokat dolgoztunk. Nagyon reméljük, hogy tetszeni fog és írtok pár sort hozzá. Puszi <3 :)








1 megjegyzés:

  1. Sziasztok, megint ♥!

    Utálom a telet, de esküszöm, most visszavágyakozom egy picit a hidegbe :) Kellett volna nekem is egy hideg zuhany... Valamelyik sráccal vagy akár mindkettőjükkel :3 *----* Kibaszottul dögösek és édesek együtt *---* :$$ Az eleje rejtélyes, de figyelemfelkeltő volt :D A vége tényleg meglepett o.O :3

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés