SPRING REVIVAL - TAVASZI MEGÚJULÁS (NARRY SHORT STORY)

SPRING REVIVAL – TAVASZI MEGÚJULÁS (NARRY SHORT STORY)

Egy fiú volt. A holttest egy fiatal fiú volt. Felismertem az arcát. Vele ebédeltem múlthéten. A békés éledező természetbe nem illett egy oszladozó hulla, amiből bogarak lakmároztak. Megremegett az alsó ajkam és hirtelen hányingerem lett. Számra tapasztva a kezemet hátráltam lépésről lépésre. Szememből könnyek csorogtak le, amikor megpillantottam egy mély vágást az áldozat nyakán és mellkasán, pont a szíve fölött. Ki képes ilyesmire? Miért ilyen kegyetlen az élet? Tudtam, hogy az lenne a helyes, hogyha hívnám a rendőrséget, de egyszerűen nem voltam rá képes. Az agyam nem engedelmeskedett. A fiú arca békés volt, mintha álmában halt volna meg. Mintha nem érzett volna fájdalmat. Hirtelen késztetést éreztem rá, hogy közelebb lépjek, és jobban szemügyre vegyem minden testrészét. A mély vágások szinte észrevehetetlenek voltak a köréjük száradt fekete vértől. A lábán nem volt cipő és a ruhája nagyon szakadtnak látszott. Mintha egészen idáig vonszolták volna a földön. Az egyik kezét félig ökölbe szorította és valami fehér anyagot tartott az ujjai között. Óvatosan, nehogy ujjlenyomatokat hagyjak a kezén, vagy bárhol másutt, kicsúsztattam a papír fecnit és kihajtogattam. Harry lakcíme volt rá írva, szép szabályos betűkkel. Mégis mit jelentsen ez? Ezzel a sráccal csalt volna Harry? És mégis mennyi ideje? Már a kapcsolatunk eleje óta? De hát… Összesen egyszer találkoztam ezzel a fiúval és azelőtt soha nem láttam. Főleg nem Harry közelében. De mégis itt van a címe. Egy kitépett papíron. Egy szinte idegen fiú halott kezében. Ki tehette?! Csak ezen tudott kattogni az agyam.
Nem bírtam tovább ott maradni. Úgy éreztem fojtogat valami láthatatlan erő. Muszáj megkeresnem Harryt, hogy kiderítsem, mi folyik itt, elvégre nekem is közöm van ehhez az egészhez. Nem hiszem, hogy én láttam utoljára a fiút, de egyszer találkoztam vele. Én is hibásnak érzem magam ebben.
Nem emlékeztem rá hogyan jutottam el Harry lakásáig. Annyit tudok, hogy olyan feldúlt voltam, hogy majdnem kétszer elütöttek az úttesten. Hármat kopogtattam Harry ajtaján, mikor egy kócos hajú fiú nyitott ajtót. Álmos zöld szempár nézett az én kékjeimbe.
- Niall! Hát te? – kérdezte meglepődve, de azért a derekamnál fogva magához húzott, hogy egy csókot nyomjon az ajkaimra. – Hiányoztál, édes. – mormogta pár milliméterre a számtól. Szerettem az ajkai puhaságát, de egy furcsa érzés a gyomromban nem engedte, hogy kiélvezzem a csókját.
- Harry, én… Bemehetek? – kérdeztem bizonytalanul miközben benéztem a lakásba.
- Persze, gyere csak. – bólintott. Beljebb léptem és hallottam, hogy bezárja az ajtót. Eddig miért nem volt bezárva?
Leültem a kanapéra és megpróbáltam eléggé lenyugodni ahhoz, hogy összeszedjem a gondolataimat. Idegesen tördeltem az ujjaimat mialatt vártam, hogy Harry csatlakozzon hozzám. Kivett egy bögrét a szekrényből és öntött bele kávét. Engem is megkínált, de nemlegesen intettem a fejemmel. Kezében a bögrével bandukolt a kanapéhoz és mielőtt leült volna szemérmetlenül benyúlt az alsójába, hogy eligazítsa a „reggeli kis problémáját”. Zavaromban félrekaptam a fejemet. Persze, láttam már „azt” a részét is, de még nem voltunk úgy együtt, pedig már 1 éve járunk. Néha elgondolkozom, hogy Harry miért ilyen türelmes velem és tűri el a furcsa szokásaimat. Azt hiszem azért, mert jó ember és szeret.
Leült mellém, belekortyolt a kávéjába és jobb kezével megnyugtatóan simogatni kezdte a combomat. Mikor lenyelte a kortyot rám pillantott és kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Szóval? Mi szél hozott ide ilyenkor? Ne értsd félre, nagyon örülök neked, csak kíváncsi vagyok.
Pár percig azon gondolkoztam hogyan mondjam el, de végül arra jutottam, hogy teljesen egyenes leszek, mert azzal nem jutunk előbbre, ha szépítek a dolgon.
- Találtam ma egy hullát.
Szemei kiguvadtak és majdnem kiesett a kezéből a bögre. Hagytam neki időt, hogy megeméssze a szavaimat.
- Hol találtad? Ki volt az? – kérdezte, miután nagyot nyelt. Szemei engem fürkésztek és úgy éreztem, hogy egyenesen az agyamból próbálja kiolvasni a választ. Kellemetlen érzés volt, ezért megszakítottam a szemkontaktust és a szőnyeget bámultam helyette.
- Az erdőben. Sétálni indultam és egyszer csak belebotlottam. Nem tudom, azaz… Életemben egyszer láttam. De találtam valamit a kezében. – mondtam és átnyújtottam Harrynek a papírt. Elvette a kezemből és kihajtogatta.
- De hát… Ez az én címem! – kiáltott fel hangosan. Ijedten összerezzentem az éles hangra. – Ki írhatta ezt?
- Fogalmam sincs, de az a személy ismer téged. Különben nem tudná, hol laksz. – mutattam rá.
- Ugyan, azt ki lehet nyomozni! – vágta rá szinte azonnal Harry.
- És mégis miért nyomozná ki egy ismeretlen a lakcímedet? Miért kéne neki? – érveltem és felálltam, hogy hazainduljak. Túl sok minden történt ma és jelen pillanatban nem vágytam semmi másra csak egy megnyugtató forró fürdőre és az ágyam melegére.
Harry bölcsen hallgatott, mert ő is érezte, hogy igazam van. Mikor látta, hogy felálltam a kanapéról meglepetten nézett rám és gyorsan felpattant.
- Máris mész? Hiszen még csak most jöttél! – mondta szomorúan és csalódottan. Telt, alsó ajkát lebiggyesztette és nagy, zöld szemeivel szinte könyörgött, hogy maradjak.
- Igen. Tudod, nem minden nap talál az ember egy hullát. – szóltam be finoman és közel hajoltam hozzá, hogy egy gyors puszit nyomjak a szájára. Mielőtt elhúzódhattam volna megragadta a tarkómat, hogy meghosszabbítsa a csókot. Mozdulatlanul tűrtem, a kezem az oldalam mellett lógott. Pár másodperc elteltével elengedett és én végre magam mögött hagyhattam a „szerelmemet”.
Hazafelé úgy éreztem muszáj valakivel beszélnem az érzéseimről különben felrobbanok. Erre a legjobb ember természetesen Zayn volt. Óvodás korunk óta a legjobb barátok vagyunk és szinte elválaszthatatlanok. Akkor is mellette álltam, mikor felvállalta a másságát és minden barátja hátat fordított neki. Nehéz volt elfogadnia, hogy nem tud változtatni azon, hogy minek született, de a segítségemmel egy idő után sikerült megbékélnie a helyezettel és újra az az életvidám Zayn lett, akit ismerek és szeretek.
- Zayn, muszáj beszélnünk! Mondd, hogy ráérsz most, kérlek! – idegesen harapdáltam az alsó ajkamat, amíg a válaszára vártam.
- Már tudhatnád, hogy hozzám bármikor jöhetsz, Ni! – mondta tettetett felháborodással, de hallottam, hogy közben mosolyog.
- Köszönöm! Pár perc és ott vagyok! – mondtam és megszaporáztam a lépteimet, hogy hamarabb odaérjek.
- Jól van, várlak! – mondta és bontotta a vonalat.
Nemsokára az ajtaja előtt álltam és türelmetlenül kopogtattam. Kinyílt az ajtó és egy hihetetlenül dögös Zayn állt előttem. Fekete szaggatott nadrágot viselt bő nyakú fehér pólóval, a haja elegánsan kócos volt. Nagyot nyeltem, mikor szorosan magához ölelt, a szívverésem felgyorsult, a fejemet a nyakhajlatába fúrtam és a dereka köré fontam a karjaimat. Imádtam az öleléseit, mindig megnyugtat, nem számít, mennyire vagyok ideges vagy zaklatott. Lágyan simogatta a hátamat és a csípőmet, amitől rögtön megnyugodtam.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogtam olyan halkan, hogy valószínűleg nem hallotta meg, de muszáj volt kimondanom. A mai nap először éreztem úgy, hogy valaki igazán szeret és törődik velem.
- Ugyan, szöszi, ezt én is mondhatnám. – mosolygott, és ha lehetséges még szorosabban öleltek a karjai. – De most menjünk beljebb és meséld el mi történt. – mondta és biztonságot nyújtó karjai elengedtek, hogy az ajtóhoz lépjen és bezárja, majd a kanapéhoz tessékeljen és leültessen maga mellé.
- Egy teát vagy forró kakaót nem kérsz? Az mindig megnyugtat. – mosolygott melegen és a térdemre rakta a kezét.
- Már megnyugodtam, de azért köszi. – feleltem és a kezemet lágyan a térdemen fekvő kezére helyeztem.
A kezünkre nézett és nagyot nyelt. Ezt nem tudtam mire vélni, ezért inkább belekezdtem a mondandómba.
- Találtam ma egy halott fiút az erdőben.
Zayn hirtelen felkapta a fejét. Nagy barna szemei döbbenten néztek az én kék íriszeimbe.
- Ismerős volt az arca? – kérdezte, mire én csak bólintottam egyet. – Honnan?
- Egyszer vele vacsoráztam. De ennyi. Utána soha többet nem láttam. Zayn miért ölték meg? – kérdeztem kétségbeesetten. – Nem csinált semmit, amivel rászolgált volna.
- Azt soha sem tudhatod. – rázta a fejét. – Harrynek is kedves arca van, mégis erőszakoskodott veled. – mutatott rá. – Amiért jogosan vertem be a képét.
- Tudom. – mondtam és szégyenkezve lesütöttem a szememet.
- Hé! – mondta lágyan, egyik kezével az állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemembe tudjon nézni. – Semmi okod nincs szégyenkezni az ő viselkedése miatt, oké? – ujjaival az arcomat simogatta és egyik szememből a másikba nézett.
- Oké. – suttogtam.
- Hívtad a rendőrséget?
- Nem. É-én annyira megijedtem, hogy nem tudtam megtenni. Rögtön Harryhez rohantam. – vallottam be félve.
- Harryhez?! Miért nem hozzám? – a szemeiben izzott a harag és még valami más érzelem. Féltékenység? Azt hiszem az volt, de miért lenne Zayn féltékeny Harryre?
- Cs-Csak azért, mert ez volt a fiú kezében. – nyújtottam át a papírt, amin Harry címe volt.
Zayn még most sem vette el a kezét, így egy kézzel hajtogatta ki a papírt és figyelmesen tanulmányozta.
- Nem ismerős neked a kézírás? – kérdeztem, hogy végre megtörjem az idegölő csendet. Lassan megrázta a fejét és újra rám emelte a tekintetét. A tekintete kiolvashatatlan volt. – Mire gondolsz?
- Arra, hogy szerintem Harry tette.
Ijedten elkaptam a kezemet a kezéről, mintha parázshoz nyúltam volna.
- Ezt honnan veszed? – kiabáltam rá.
- Úgy gondolom, hogy Harry tett valamit azzal a fiúval, és utána megölte, mert attól félt, hogy a gyerek kitálal valakinek. A fiú viszont okosan leírta egy papírra Harry lakcímét - itt az említett tárgyra bökött -, hogy rávezesse azt, aki megtalálja.
Döbbenten néztem Zaynt, aki úgy mondta el mindezt, mint aki teljesen biztos a dolgában. Honnan tudhatná? Nem volt ott a kérdéses időpontban!
- Én-Én ezt egyszerűen nem vagyok képes elhinni! Nem! Nem! Nem, Zayn, Harry nem rossz ember! Attól, hogy egyszer erőszakoskodott velem, még nem azt jelenti, hogy egy romlott ember, vagy, hogy egy gyilkos! Kérlek szépen, ne felételezz róla ilyeneket. – minden mondat után egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt, miközben a szememet marták a könnyek.
Zayn gyorsan magához ölelt és megnyugtató szavakat duruzsolt a fülembe.
- Shhh, kicsim, nincs semmi baj. Nincs semmi baj. Minden rendben lesz. Itt vagyok és megvédelek mindentől.
Csendesen sírdogáltam és úgy szorítottam a pólóját, mintha attól függne az életem. Valószínűleg most így is volt. Egy kis idő után elhúzódtam és a kezemmel letöröltem a könnycseppeket az arcomról. A másik kezemet a kezébe fogta és lágyan összekulcsolta az ujjainkat, míg a ballal megcirógatta nedves arcomat és szomorkásan mosolygott.
- Jobban vagy? – kérdezte halkan.
- Azt hiszem. – motyogtam és összekulcsolt kezünkre néztem. Követte a pillantásomat és a hüvelykujjával simogatni kezdte az ujjpercemet.
- Ugye tudod, hogy velem mindig biztonságban vagy? – kérdezte, a hangjából sütött az aggodalom.
- Ühüm. – bólintottam.
- Akkor jó. Sose lennék képes bántani téged. – suttogta. Barna – szinte aranyszínű – szemei az enyémbe mélyedtek és hirtelen úgy éreztem, mintha eltűnt volna az összes levegő a szobából. Nem kaptam levegőt. A szívem úgy dobogott, hogy már attól féltem, hogy meghallja. A tenyerem nyirkos lett a kezében. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy tökéletesen láttam a szempilláit és a lámpa világítása miatti pöttyöket az íriszében.
Mintha megrázott volna az áram, úgy húzódtam el és kaptam ki a kezemet az övéből. A szemében csalódottságot, megbántottságot és szomorúságot láttam.
- Jobb lesz, ha én most megyek. – hadartam és már pattantam is fel a helyemről.
- Ne! – kiáltott fel rémülten.  – Kérlek, maradj! Aludj itt, mint régen kiskorunkban. Emlékszel? Mindig megnyugtattuk egymást és kibeszéltük magunkból azt, ami a szívünket nyomta. Maradj, Ni! Kérlek.
Lassan visszaültem és bólintottam.
- Köszönöm! – mondta boldogan, az arca szinte ragyogott. – Engedek neked forró vizet a kádba és készítek vacsorát, oké? – kérdezte izgatottan és már rohant is volna fel, de elkaptam a karját és megállítottam.
- Nem akarok beülni a kádba. Fáradt vagyok. Csak gyorsan lezuhanyozok és ágyba bújok. A vacsorával se bajlódj, nem vagyok éhes.
- Biztos? Ettél ma már valamit egyáltalán?
- Igen. – mondtam arrogánsan. Reggelit, tettem hozzá gondolatban.
- Oké! – tette fel védekezően a kezét. – Akkor menjünk fel és adok neked ruhát, amiben tudsz aludni. – mondta egy halvány mosollyal az arcán és a tenyerébe csúsztatta a kezemet. Felmentünk a szobájába, ahol a kezembe nyomott egy fehér alsónadrágot, szürke melegítőt és egy fehér pólót.
- Köszi. – mosolyodtam el. – Biztos, hogy nem baj, ha lezuhanyozok? - kérdeztem és zavaromban a zoknimat bámultam.
- Ne viccelj, Ni! Miért ne zuhanyozhatnál? A legjobb barátom vagy. Ami az enyém, az a tiéd is.
- Köszönöm. – mondtam halkan és egy bizonytalan puszit nyomtam az arcára. Beléptem a fürdőszobába, így már pont nem láttam, hogy az arca paradicsom piros lesz. Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd levetkőztem és beléptem a zuhanyfülkébe. Mialatt folyattam magamra a forró vizet – ami segített kicsit eltompulni – megpróbáltam végiggondolni ezt az egész ügyet, de nem jutottam semmire. Csak emlékképek váltogatták egymást a szemem előtt és kezdtem rosszul lenni. A halott fiú teste, Harry amint erőszakosan tépi le a ruháimat, miközben a könnyek csorognak le az arcomon, a mély sebek, ahogy ellepik a bogarak. Fulladozni kezdtem és gyorsan elzártam a vizet, hogy a vécéhez rohanjak és kiürítsem a gyomrom tartalmát. Most már tényleg nincs bennem semmi. Hangosan lihegtem és próbáltam nem elájulni.
- Niall! – kiabált Zayn aggodalmasan, hangosan kopogtatva az ajtón. – Minden rendben? Hánytál?
- Igen, azt hiszem. – feleltem rekedtes hangon. Nagy nehezen feltápászkodtam és megtörölköztem a puha fehér anyaggal. Furcsa volt alváshoz felvenni melegítőt és pólót. Otthon csak egy alsónadrágban szoktam aludni, de kényelmesek voltak a ruhák és most kifejezetten jól esett, hogy ilyen puhák és melegek, mert a rosszullétem miatt még mindig rázott a hideg és kivert a víz. A zoknimat is visszavettem, majd kikulcsoltam az ajtót. Azt hittem Zayn is elmegy zuhanyozni, de ő már az ágy szélén ült, szintén hasonló ruhában, mint én és a kezében egy pohár vizet tartott.
- Hát te hogy hogy már pizsamában vagy? Nem akartál elmenni, letusolni? – kérdeztem, miközben közelebb léptem hozzá, így pont előtte álltam.
- Nem, fáradt vagyok én. – mondta vigyorogva. – És egyébként is, mielőtt hívtál, hogy átjössz pont lezuhanyoztam, mert futni voltam. – mondta és az ujjaimért nyúlt, hogy a végigsimítson rajtuk. Sosem volt szokás a mi kapcsolatunkban a folyamatos érintkezés a másikkal. Biztos csak azért csinálja, mert szomorú vagyok és tudtatni akarja, hogy itt van velem, gondoltam.
- Jössz aludni? – kérdezte aztán átfogta az ujjaimat és behúzott az ágyba maga mellé.
- Ha már nem adtál más lehetőséget. – nevettem el magam, majd kiittam a vizet a pohárból és letettem az éjjeli szekrényre. Lekapcsoltam a kislámpát és betakartam magunkat a takaróval és közel húzódtam hozzá, hogy érezzem a teste melegét. A barna szemeket csodáltam, és próbáltam nem elfelejteni, hogyan kell lélegezni. Gyakran elfelejtem, mikor túl sokáig nézek a szemébe. Úgy érzem, van köztünk egy különleges kötelék, amit csak mi érthetünk. És ami örökké tart. Felemelte a kezét és lassan, óvatosan - mintha csak törékeny lennék – megsimogatta az arcomat, de a kezét utána sem vette el a bőrömről.
- Nem kavarog a gyomrod? – kérdezte. Az ujjaival már a szám sarkánál járt a bőröm pedig kellemesen felforrósodott az érintése nyomán.
Megráztam a fejemet, aminek következtében az ujjai a szám kötöttek ki.
- Szereted Harryt? – kérdezte hirtelen, mire magamhoz tértem a kábulatból.
- Azt… Azt hiszem. – suttogtam bizonytalanul lesütve a szememet.
- Csak azt hiszed? – suttogta halkan és elvette az ujjait a számról, hogy lassan a tincseim közé simítsa. Jólesően felsóhajtottam és a mellkasába fúrtam a fejemet, közel a nyakához.
- Úgy érzem, más felé húz a szívem. – motyogtam a pólójába. Az ujjai finoman masszírozták a fejbőrömet. Becsuktam a szememet és átadtam magamat az érzésnek.
- Kiről van szó? – hallottam a kérdését, de már félálomban voltam és nem volt erőm válaszolni. Hagytam, hogy az álom magával ragadjon Zayn biztonságot nyújtó karjai között.
- Szép álmokat, kicsim. – nem tudom, hogy képzeltem-e vagy tényleg kimondta ezeket a szavakat, de halványan elmosolyodtam mielőtt álomba merültem.

Reggel arra ébredtem, hogy egy kéz gyengéden simogatja a karomat és a nyakamat. Ha lehetséges még jobban belefúrtam a fejemet a nyakhajlatába és egy csókot leheltem a bőrére. Szórakozottan figyeltem, ahogy libabőr jelenik meg a nyakán és a karján. Felkuncogtam, amivel elárultam magam, hogy fenn vagyok.
- Jó reggelt, kicsi. – mormogta a fülembe, amitől engem rázott ki kellemesen a hideg és kicsit távolabb húzódtam, hogy a szemébe nézhessek.
- Jó reggelt, neked is. – suttogtam és a bal kezét, ami eddig a nyakamon volt elvettem onnan és összefűztem az ujjainkat. Ragyogóan elmosolyodott, amitől a szívem kihagyott egy ütemet és utána kétszer gyorsabban kezdett el verni. Olyan régen aludtunk már együtt – főleg egy ágyban -, hogy el is felejtettem, hogy ő még reggel is gyönyörű. Az ajkai duzzadtak és hihetetlenül rózsaszínek és kedvet kaptam, ahhoz, hogy megcsókoljam. Fáradt, mosolygós barna szemeit hosszú fekete pillák keretezik, a haja pedig kócos a párna miatt. Pontosan az ilyen pillanatok miatt is kérdőjelezem meg, hogy szeretem-e még egyáltalán Harryt. Megbabonázva emeltem fel a bal kezemet és óvatosan végighúztam a hüvelykujjamat az alsó ajkán. Annyira puha volt! Beharaptam az ajkamat, hogy megakadályozzam, hogy olyat tegyek, amit később nem tudok megmagyarázni.
- Beszélnünk kellene valamiről. – mondta az arcán komoly kifejezéssel.
- Miről? – kérdeztem ásítva, de amikor láttam, hogy felsóhajt és mélyen a szemembe néz hirtelen elöntött a félelem.
- Harry hívott nem rég. – mondta halkan és megszorította a kezemet, ami össze volt kulcsolva az övével. – Elmondta, hogy mi történt.
Értetlenül néztem a szemébe és próbáltam összerakni magamban a dolgokat.
- Reggel elment a rendőrségre és vallomást tett. Bevallotta, hogy ő ölte meg azt a fiút.
- Mi? Miért?!
- Azt mondta, hogy megerőszakolta a fiút, ezért meg kellett ölnie. – mondta lassan végig a szemembe nézve.
- Ugye ez csak valami rossz vicc? Ugye? Zayn, mondd, hogy ez csak egy rossz vicc! – könyörögtem, miközben a könnyeim folytak le az arcomon.
- Bárcsak mondhatnám. – suttogta szomorúan és a kezével az arcomhoz akart nyúlni, hogy letörölje a könnyeket, de ellöktem a kezét.
- Ne! Ne érj hozzám! Hogy találhatsz ki ilyen undorító dolgot Harryről?! Tudom, hogy hazudsz! – kiabáltam rá zokogva. Berohantam a fürdőszobába és bezártam az ajtót nehogy utánam tudjon jönni. Nekidőltem az ajtónak és lecsúsztam a tövébe. Átöleltem a térdemet és próbáltam egyenletesen venni a levegőt, mert nem akartam elájulni.
- Niall! Nyisd ki az ajtót, kérlek! Beszéljük meg! – kopogtatott az ajtón Zayn.
- Hagyj békén! Nem akarok veled beszélni! – sikítottam zokogva és még jobban szorítottam a térdemet a mellkasomhoz.
- Ne csináld ezt kérlek! Nem kell beszélgetnünk csak had öleljelek át! Kérlek, kicsim! – könyörgött elfúló hangon még mindig dörömbölve az ajtón.
Valószínűleg annyira kimerültem a sírásban, hogy elaludtam a fürdőszoba kövén, mert arra ébredtem, hogy valaki vizet locsol az arcomra. A tekintetem találkozott egy barna szempárral és szinte azonnal beugrottak a dolgok. Úgy éreztem meg kell kapaszkodnom valamiben különben, elájulok.
- Kicsim, kicsim. Hé! Nézz rám. – suttogta a két kezébe véve az arcomat miközben egyik szememből a másikba nézett. – Nincs semmi baj, érted? Te nem tettél semmi rosszat. Harry megfog fizetni a bűneiért. Te biztonságban vagy velem, oké? Vigyázok rád. Többé már nem árthat neked, sem senki másnak. – a tekintetében fájdalom, együttérzés, szerelem, és kín volt.
Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de nem jött ki hang a torkomon. Úgy éreztem, mintha megnémultam volna. Pedig mennyi kérdésem lett volt! Majd beleőrültem. Zayn töltött nekem egy pohár vizet, amit rögtön lehajtottam. Vettem egy pár mély lélegzetet és nyomban jobban éreztem magam.
- Köszönöm. – motyogtam és visszaadtam a poharat.
- Jobb már? – kérdezte az arcomra simítva a kezét.
- Igen. Sokkal. – mondtam és egy halovány mosolyt erőltettem az arcomra. Felállt a földről mellőlem és felsegített engem is. Lementünk a konyhába, ahol készített nekünk pirítóst és kávét. Hálásan megköszöntem neki és nekiláttunk az evésnek.
- Van valami, amit még el kell mondanom neked. – mondta egy nagy sóhaj közepette.
- Igen?
- Harry mondta a telefonban, hogy hagyott neked egy levelet a lakásán.
- Szeretnéd, hogy elmenjek veled? – kérdezte és a combomra rakta.
- Igen. Az jó lenne. – mondtam halkan és lélekben már most próbáltam felkészülni az elkerülhetetlenre.
Fél órával később már Harry lakásában voltunk, a hálószobájában, ami annyi szörnyű élményt idézett elő bennem. Kinyitottam az éjjeli szekrényének a legfelső fiókját, ahol ott lapult a levél nekem címezve. Nagyot nyeltem miközben kihajtogattam és hangosan belekezdtem az olvasásába.




„Kedves Niall!

Nem is tudom, hogyan kezdjek bele ebbe a levélbe. Tudom, hogy nem most kellene ezeket bevallanom, de most már nem maradt több lehetőségem rá. Most, hogy megtaláltad a holttestét. Nem így kellett volna ennek történnie, tudom! Kérlek, ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek. Csak sajnos túlságosan önző vagyok és a saját igényeimet tartom szem előtt mindig. Amikor megláttalak azzal a fiúval vacsorázni úgy gondoltam, hogy megcsalsz, pedig nyilvánvalóan nem történt köztetek semmi. Még egy csók sem, mert te tiszta vagy és ártatlan. És legfőképpen hűséges. Minden, ami én nem vagyok. Olyan haragot és bosszúvágyat még soha életemben nem éreztem senki iránt. Egyszerűen muszáj volt megölnöm. Azt akartam, hogy ő is érezze, azt a kín, amit én éreztem, amikor kettesben láttalak titeket. De most már tudom, hogy semmi értelme nem volt a tetteimnek. Vállalom a felelősséget a tetteimért. De mielőtt még elbúcsúzok, bocsánatot kell kérnem tőled.
Bocsánatot kell kérnem, azért, hogy erőszakoskodtam veled. Azóta a nap óta undorodom magamtól és valószínűleg soha nem fogok tudni megbocsátani magamnak. Ahogy te sem fogsz tudni megbocsátani nekem, amit teljes mértékben megértek. Bocsánatot kell kérnem tőled, hogy nem lehettem elég jó barátod és nem voltam mindig melletted, mint Zayn. És legfőképpen bocsánatot kell kérnem azért, mert soha nem tudtalak annyira szeretni, mint ahogy Zayn szeret téged.
Ő igazán szeret téged, tudod? Maradj mellette és akkor biztonságban leszel. Egy ideig rá is féltékeny voltam, mert láttam a szemében az irántad égő igaz szerelmet. De most már tudom. Ő az igazi számodra, és őt kell választanod. Én csak egy mellékvágány voltam az életedben, de remélem ezzel most ráébresztettelek arra, hogy mellette a helyed.
Vigyázz magadra és Zaynre is, kicsi Niall.

Harry.”

Az arcomon csorogtak le a könnyek és a levélre potyogtak. Először azt hittem, hogy Harry könnyei piszkították be a papírt, de csak az én könnycseppjeim voltak. Felnéztem Zayre. Az ő arcát is könnyek csíkozták.
- Igaz ez? – kérdeztem elcsukló hangon, mire csak bólintott egyet. – Értem. – mondtam beletörődően és összehajtogattam a papírt és a zsebembe raktam.
- Menjünk. – mondtam miközben letöröltem a kézfejemmel a könnyeket az arcomról. – Itt már nincs semmi dolgunk.
Bólintott egyet és segített lemenni a lépcsőn a bejárathoz. Átkarolta a derekamat és kimondta azt a mondatot, amit szerettem volna hallani.
- Vigyázok rád.