4. fejezet

4. fejezet

*Niall szemszöge*

Amint hazaértem, gyorsan becsuktam a bejárati ajtót, a hátamat neki vetettem és mély levegőket vettem, hogy lenyugtassam dübörgő szívverésemet. Csak bámultam magam elé, a mellkasom hullámzott és úgy éreztem, hogy mindjárt viszont látom a vacsorát. Azt hiszem az idegeim miatt. Annyira izgultam emiatt a meghívás miatt, hogy egész végig görcsben állt a gyomrom és izzadt a tenyerem. Szerencsére a bor egy kicsit hozzásegített ahhoz, hogy fesztelenebbül viselkedjek.
Volt egy pillanat, amikor majdnem odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Annyira ösztönösen jött a gondolat, hogy meg akarom ízlelni a piros ajkait, hogy beleszédültem. Nem vagyok normális.
 Alig bírtam visszafogni magam, pedig én nem vagyok egy olyan ember, aki csak úgy lesmárol valakit, aki megtetszik neki. De itt többször volt szó. A fekete hajú dögös apuka nem csak tetszett nekem, hanem teljesen megfogott a személyisége és nem akart elengedni. Mintha egy hihetetlenül erős mágnes húzna felé. Tudni akartam róla mindent. A múltjáról, hogy milyen dolgok ihletik meg, hogy miket talál vonzónak és mi a véleménye a világ dolgairól. Akartam a testét, a lelkét, a szerelmét. Őrjítő!
Biztosan elment az eszem. Számomra olyan vonzó volt a festegető, absztrakt rajzokat alkotó Zayn képe, hogy komoly gondokat okozott az alsómban. És még nem is láttam póló vagy ruhák nélkül.
Mi lesz akkor? Már attól el fogok menni, ha csak ránézek? Szuper. Nagyon kínos lesz.
A szívem dobogása kezdett visszaállni a normálisra, és úgy döntöttem tüstént szükségem van egy forró fürdőre, hogy kiűzzem az agyamból a bűnös gondolatokat az apukáról. De azok csak nem akartak nyugtot hagyni nekem. A bortól egy kicsit kótyagosan - nem csak az alkohol, hanem a fekete félisten jelenléte is részeggé tett - indultam fel az emeletre, de még mindig azon járt az agyam, hogy mekkora hülye voltam, hogy elszalasztottam a kínálkozó alkalmat. Pedig minden sejtem ezért égett.
Ha felpofozott és elküldött volna, hogy soha többé nem akar látni, mert bunkó és rámenős vagyok, még akkor is megérte volna, mert legalább egyszer az életben érezhettem volna az ajkait az enyémeken.
De most már fölöslegesen gyötrődök ezen. Elcsesztem. Ez van. Hasonló gondolatok közepette másztam be a kádba, mielőtt kibújtam a fehér alsómból. Majdnem a mellkasomig ért a víz, ami kék, zöld és lila színekben pompázott. Olyan volt, mint egy véletlenszerű műalkotás. Erről pedig megint csak a fekete hajú szépfiú jutott az eszembe. Bárcsak itt ülne velem a kádban, mögöttem és átkarolná a derekamat. Puha ajkaival finom csókokat nyomna a vizes bőrömre a vállamnál és a nyakhajlatomba. A fantáziaképekre bizseregni kezdett az alhasam és hátrahajtva a fejemet kéjesen és vágyakozóan felnyögtem. Érzem, hogy nem fogom tudni sokáig türtőztetni magam. Szükségem van a közelségére. Évek óta magányos vagyok, nem volt senki, aki egy kicsit is felkeltette volna az érdeklődésemet, erre jött Ő, mint derült égből a villámcsapás. Szinte alig tudok róla valamit, mégis olyan vonzódást érzek iránta, hogy szinte minden percben arra vágyom, hogy megérintsen és szerető ajkaival becézgesse az enyémeket. Kész agyrém!
Niall James Horan nem szokott első látásra csak úgy beleszeretni valakibe! És most mégis...
Csak reménykedni tudok, hogy én sem vagyok közömbös számára. Mert ha ez csak egy Plátói szerelem lesz... Nos, abba én szépen lassan bele fogok halni.
Hajnalban, az ágyamban azon kaptam magam, hogy őrülten hiányoznak. Nem csak Zayn, hanem a kis Landon is. Elképzeltem ahogy este, vacsora után puszit nyomok a csöppség homlokára, jó éjszakát kívánok neki és szeretetteljes mosollyal nézem, ahogy álomba szenderedik. Azután mi is ágyba bújunk, csak egy pólóban ás alsónadrágban. Szinte éreztem a karjait, ahogy hátulról átölelnek, biztonságot nyújtva. Lábfejünk összegabalyodik, amin csak kuncogunk, majd gyengéd puszit lehel a tarkómra, amitől libabőrös leszek és elmormogunk pár "Szeretlek"-et mialatt az álom, mint egy ködfátyol ránehezedik a szemhéjunkra.
Mint egy éles tőr, úgy hasított bele a szívembe, hogy ez talán soha nem fog megtörténni. Talán soha nem leszek családtag. Szerettem volna tudatni még ezerszer, hogy mennyire jól éreztem magam velük. Oh, mennyire szerettem volna! De nem volt hozzá bátorságom. Az elutasítástól való félelem, mint egy hideg kéz, erősen szorította össze a szívemet. Féltem. Rettenetesen féltem, hogy megint elkövetem ugyanazt a hibát, amit oly sokszor ezelőtt. Túl gyorsan a mindenemmé fog válni, és amint erre rájön, hogy függök tőle, elhagy. Pedig én csak tartozni szeretnék valakihez.

                                                              ***

Végül csak reggel írtam neki, hogy köszönöm az estét, imádtam velük lenni. Igen. Komolyan azt írtam, hogy imádtam. Mint valami hülye tini. Lehet, hogy pont ezért nem írt vissza egész nap.
Ez pedig rendesen rányomta a bélyeget a kedvemre. Morcos voltam, az egyik gyereknek még fekete pontot is kiosztottam. Sose csináltam ilyet. Nem zavart, ha hangosak az órámon, mert mindig az anyagról társalogtak. Többször néztem Landon helyére, hátha csak a fáradtságtól nem vettem észre.
Már három kávét megittam és még csak délután egy óra van. A felsőbb éves diákjaim látták rajtam, hogy rossz kedvem volt és hogy igazából nem itt vagyok fejben, ezért viccekkel és a szünetekben kávéval leptek meg. Nagyon jól esett, hogy ennyire kedvesek velem, de tudtam, hogy nem szabad egy SMS miatt így elkeserednem. Utolsó mentsvárként írtam neki egyet, amiben szigorúan Landonról kérdeztem és email-ben linkeltem egy spanyol versenyt, amiről úgy gondoltam, hogy tetszhetne neki.
Péntek révén Liammel - a tesi tanár kollégámmal - a kondi terembe tartottunk, természetesen futva, hogy a melegítést már elkezdjük. Folyamatosan az estén járt az eszem.
Még akkor is, amikor Liam az oldalamat bökdöste, hogy nézzem a tornász lányokat. Tényleg jól festettek, és végre nem a cica baba/deszka kombó volt, de nem tudtak lekötni.
Percenként ellenőriztem a telefonomat, hátha visszaírta legalább annyit, hogy Landon jobban van.
- Jó, meguntam! - lépett mellém barátom. - Add ide azt a szart! Nem izomlázad lesz, hanem ínhüvely gyulladásod!
- Ne! - kiáltottam rá, mert kitépte a kezemből.
- Nézd, azzal, hogy nézegeted nem fog előbb megérkezni, amit vársz. Emeld fel a fehér seggedet a biciklire, a recepciósnál lesz. Ha kapsz, majd ő szól.
- Oké. - bólintottam és durcásan elvonultam a dolgomra, de még hallottam, ahogy kinevet és utánam szól, hogy olyan vagyok, mint egy óvodás.
Valami újat mondjon...

*Zayn szemszöge*

Nem voltam benne biztos, hogy ez a film Landonnak való. A főszereplő éppen sajtreszelőszerű mintát ejtett a rossz fiú testén egy gépfegyverrel.
- Landon, nem szeretnél inkább valami mást nézni?
- Torkig vagyok azzal, hogy három évesként kezelsz! - kiáltott fel sértetten.
- Csak kérdeztem! - tettem fel a kezeimet védekezően. Istenem, ha már most ilyen, mi lesz később? Sóhajtottam egyet és megpróbáltam koncentrálni a munkámra. Itthon maradtam, de bűntudatom lett volna, ha nem dolgozok semmit.
- Ma is áthozza Mr. Horan a házikat? Unatkozom. - szólt újra.
- Nem hiszem. Kérd el a házit az osztálytársaidtól...
- Apa! - kiáltott rám, mire kiesett a kezemből az ecset. - Miért nem figyelsz rám?
- Landon, kérlek szépen ne kiabálj. És figyelek, csak még meg kell csinálnom ezt. - böktem a kép felé.
- Mindig dolgozol! Sose figyelsz rám! - pattant fel és mérgesen megállt előttem a földön, és szándékosan rátaposott az egyik, már kész rajzomra. Lehunytam a szememet, nagy levegőket vettem, hogy véletlenül se mondjak olyat, amit később megbánnék.
- Kicsim... Te is tudod, hogy ez nem igaz. Gyere ide. - kitártam a karjaimat, ő pedig morogva és lassan, de ölelésembe bújt. - Mi a baj?
- Ne haragudj, de nem tudom, hogy miért van rossz kedved.
- Akkor ez most nem a legjobb módja, hogy felvidíts. - emeltem fel a gyűrött vázlatot. Szomorúan a kezébe vette és elkezdte kisimítani, de miután kudarcot vallott, berakta két nehéz könyv közé. Meglepett, hogy mennyi mindent tud.
- Tudok valamit segíteni? - kérdezte csípőre tett kezekkel, kezében a Bosszúállokat ábrázoló tolltartójával.
- Persze. - mosolyogtam rá és egy papírlapot nyújtottam felé. A képregényekhez sokszor az ő képeiből merítettem ihletet és imádta, ha segíthet. - Ha gondolod utána elmehetnénk egyet sétálni is.
- Túl sok a beszéd fiatalember és kevés a munka! - szólt rám mérgesen.
Felnevettem, mert olyan aranyosan mondta. Most éli azt a korszakát, hogy mindent ami tévében hall vagy felnőttől, azt ő is használni kezdi.
- Ezt ki mondta? - érdeklődtem. A vékony grafitceruza segítségével megrajzoltam Vasember körvonalát, de a ruhája tervezését későbbre hagytam.
- Mr. Horan. - mondta gyorsan, aztán, mint valami kemény munkás átnézett az én papíromra. - Nem igazán tetszik Vasember. Túl alacsony.
- Értettem. - bólintottam és szalutáltam is hozzá. Felkuncogott és játékosan belelökött a vállamba, egy sértett mondattal, miszerint tönkre teszem a játékunkat.
A későbbiekben csöndben folytattuk a munkánkat. Én már az utolsó simításokat végeztem, amikor csöngettek.
- Csöngettek, apa! - kiáltott fel Landon és mielőtt bármit is szólhattam volna, felpattant és az előszobába rohant. Mosolyogva álltam fel én is és követtem.
- Mr. Horan!
- Szevasz Landon! Remek hírem van! - Niall vidám hangja nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Szia! - köszöntem kedvesen. Kissé furcsán nézett rám és motyogott valami Jó esté-t, amit nem tudtam hova rakni. Mi rosszat tehettem tegnap, vagyis ma hajnalban, amire nem emlékszem?
- Gyere beljebb, van süti! - invitálta beljebb fiam, akire most kérdőn néztem. Milyen sütiről beszél? Aztán eszembe jutott, hogy múltkor én is így hívtam beljebb Louist, pedig csak a sörre gondoltam. Nem baj, a titkos Malik receptes banános süti negyed óra alatt kész van.
- Köszönöm. - bólintott Niall és hagyta, hogy Landon a kezénél fogva rángassa beljebb az étkezőbe. Gyorsan elővettem a hozzávalókat, de előtte rászóltam fiamra, hogy vegye elő az üdítőket és kínálja meg a vendégünket.
- Szóval, pár perccel ezelőtt jött a hír, hogy mi nyertük a pályázatot. Jövő hét kedden  utazunk Kanadába! - annyira izgatott volt a hangja Niallnek, hogy egy pillanatra el is feledkeztem a tényről, hogy el akarja hurcolni a fiamat egy teljesen másik kontinensre. Landon felpattant a székről és boldogan ugrálni kezdett, közben elővette az elhúzható szekrényből a Pokémonos bőröndjét.
- Nem engedem el egyedül! - szögeztem le gyorsan és halkan, hogy Landon ne halhassa.
- Nem kell. Te is jössz! - vágta rá magabiztosan.

*Niall szemszöge*

Zayn arckifejezése megért volna egy misét, az egyszer biztos. Olyan meglepett arcot vágott, mint Liam, amikor az edzőterem zuhanyzójában kezdtem ujjongani, megtudva a csodás hírt.
- Hogy mennék? Dolgoznom kell! - most már a kifogásaival jön. Na persze.
- Én elviszem Landont. Sokat dolgozott érte, megérdemli. Kanada pedig gyönyörű! Nézd meg, már félig bepakolt! - intettem fia felé, aki izgatottan rohangált össze-vissza a nappaliban, behajigálva a cuccait a bőröndbe.
-Volt már ott. Nem is egyszer. Tényleg gyönyörű hely... De értsd meg, hogy nem. - szemei szinte könnyesek lettek, ahogy bámulta a kisfiát.
- Megértem. Ezért is te vagy a másik kísérő. Igaz, még jön a buggyant rajz tanár is, de ő egy szót se tud franciául, szóval elhagyhatjuk valahol. - vigyorogtam rá.
Megértettem, hogy nem akart egyedül maradni, tudva, hogy a fia egy másik kontinensen van. Ők csak ketten vannak egymásnak. Nincs más.
- Nem is tudom mit mondjak... Annyi megrendelésem van és megígértem Landonnak is, hogy hétvégén, ha jobban lesz elmegyünk Franciaországba. Imád síelni...
- Lesz hó Kanadában is elég. És csak egy hetet leszünk. Akkor is eltudtok menni síelni. - győzködtem továbbra is. Szólt volna még valamit, de csak sóhajtott és beleegyezően bólintott egyet.
- Rendben. Majd küldd át kérlek a részleteket.
- És arra válaszolni is fogsz? - csúszott ki a számon meggondolatlanul. Mégis úgy éreztem, hogy egy év ismeretség után megérdemeltem volna legalább egy "Rendben"-t.
- Tessék? - persze, most meg tetteti az ártatlant.
- Írtam vagy három üzenetet a nap folyamán. Mindegyikre szartál válaszolni.
Egyre mérgesebb lettem. Rám nem jellemző módon már káromkodtam is. Szemöldökét ráncolta és intett, hogy várjak egy pillanatot. Durcásan összefontam a kezeimet a mellkasomon és ál türelemmel  az arcomon bólintottam. Ebből magyarázd ki magad, te Adonisz! Lennének ötleteim a törlesztésre!
Ideges tekintettel sietett vissza, útközben majdnem elesett Landon egyik játékában, amire úgy gondolta, mégse lesz rá szüksége és inkább arrébb dobta.
- Egész nap nem néztem a telefonomat, mert fenn volt az ágyamban, én pedig Landonnal aludtam, aztán napközben dolgoztam... - beszélt össze-vissza és közben sűrűn rám és a telefonjára pillantott.
- Hajnalban még hallottam, hogy írtál, de annyira fáradt voltam, hogy bealudtam, de arra következtettem, hogy rendben haza értél. Tényleg sajnálom...
- Ne, te ne haragudj én reagáltam túl! - egyszer tudnál kiállni magadért Horan!
- Jó. Félig bepakoltam. Az orvos szerint pihennem kell! - sietett vissza Landon és gondterhelt arccal leült az étkezőszékre. Egy mindent tudó pillantással vetettünk Zaynnel, aztán ő a konyhában kezdett tevékenykedni, én pedig Landonnak magyaráztam az új szavakat, amiket vettünk ma spanyol órán. Idén még csak spanyolt tanítok neki, de jövőre, mikor már hivatalosan elkezdi az iskolát, már választhatja a franciát is és a biológia alapjait is.

                                                                  ***

- Köszönöm, hogy átjöttél, nagyon jól éreztem magamat - mosolygott rám Zayn. - És ne haragudj, hogy csak az Amerikai Pitét tudtuk nézni.
- Ugyan!- nevettem fel, ahogy visszaemlékeztem vörös arcára, mikor rájött, hogy melyik lemez maradt utoljára a lejátszóban. - Én köszönöm! Viszont beszélnünk kell valamiről.
Gyerünk Niall! Elég nagy vagy már.
- Már igent mondtam, tényleg. Lerendezem a munkát is! - utalt a kirándulásra.
- Nem, most másról van szó. - szóltam komolyan. - Rólunk.
- Rólunk? - kérdezte meglepődve.